Quantcast
Channel: Kerti dísznövények – Kertlap magazin
Viewing all 144 articles
Browse latest View live

Petúnia hibridek gondozása

$
0
0

petúniák

A kedvelt egynyári virágok egyike a petúnia. A burgonyafélék (Solanaceae) családjába tartozó petúnia (Petunia sp.) nemzetség Dél-Amerikában őshonos. A nemzetség a Brazil pampákról terjedt el. A fajok többsége Brazília déli részén található, majd ezt követi a sorrendben Argentína, Uruguay, Paraguay és Bolívia. Európába a 18. század végén került. A fehérvirágú Petunia axillaris és a lila virágú Petunia violacea fajokat ültették kertekbe, majd elkezdték keresztezni őket, hogy minél mutatósabb virágú fajtákhoz jussanak. Az első kerti hibridek az alapfajok spontán kereszteződésével álltak elő.

A Supertunia hibridek, a petúniák királynői, folyamatosan virágzanak, virágaik illatosak, gyönyörű színválasztékkal kaphatók, a vásárlók igénye szerint nagyvirágúak, apró virágúak, féltelt és telt virágúak. A kert bármely pontján kihelyezett telt virágú fajták odavonzzák a tekintetet. Az elhervadt virágokat nem kell kicsípni! Bár ellenállóak és kevés gondozást igényelnek, kevés odafigyeléssel hamar kifogynak a virágzásból.

Supertunia Double dark blue

Féltelt, nagyvirágú, közepes termetű hibrid, 2014.

Késő júliusban és augusztusban, amikor a növények még javában virulhatnánk, azonban kifogynak az energiából, és a kertész, mire észreveszi a problémát, nem tud segíteni. Az alábbiakban megtalálható a legjobb módja, hogy a petúniát a szuper kategóriában tartsuk egészen a szezon végéig.

Supertunia tavaszi gondozása

Supertunia Double priscilla

Féltelt, a levélerek mentén sötétlila, közepes termetű hibrid, 2014.

Ha palántákat vásárolunk, vagy a sajátunk kerülne kiültetésre, a kiültetés előtt vásároljunk lassan ható műtrágyát, és az instrukciók szerint keverjük bele talajba.  Kiültetéskor, a feltételezhetően gyökerekkel behálózott edényből kiemelve kicsit lazítsuk meg, és óvatosan trimmeljük a gyökereket, ezzel arra serkentve a növényeket, hogy mielőbb még több gyökeret fejlesszenek, ami alapfeltétele a bőséges virágzásnak. A megnyúlt palántákat pedig harmadára vágjuk vissza.

Májusban kéthetente oldat trágyázzuk őket, illetve oldjuk fel a szilárd műtrágyát vízben, és öntözzünk az oldattal. Ez különösen a konténeres nevelésnél hasznos.

Supertunia Pretty Much Picasso

Citromzöld szegélyű, lila virágú, burjánzó hibrid, 2014.

Supertunia nyári gondozása

Júniusban, különösen, ha melegre fordul az idő, hetente folytassuk a trágyázással egybekötött öntözést. Júliusban minden harmadik öntözéskor tápozzunk. Ekkora a szuperpetúnia már átbukik az edény falán, illetve teljesen kitölti a helyét.

Júliusban itt az ideje a visszavágásnak. Szórjunk a talaj felszínére a lassan ható műtrágyából, és a hosszabb hajtásokat metsszük vissza. Annyira metsszünk, hogy a növényt visszaszorítsuk az edénybe. A metszés mértéke ne legyen nagyobb a hajtósok 20%-ánálá, azaz kb. minden 5. hajtást vágjuk vissza. Ez rövid időre eltünteti a virágokat, de a virágzás annál erőteljesebb lesz a későbbiekben. A forró napokban legalább kétnaponta öntözzünk. Ez soknak hangzik, de, ha akkora növényt akarunk, mint egy elefánt, etessük is úgy, mint egy elefántot.

Supertunia white

Későn virágzó antik fehér virágú, csokoládébarna erezetű hibrid, 2014.

Augusztusban folytassuk hasonlóképpen a növények gondozását. Ha szükséges ismételjük meg a metszést, aminek a mértéke soha ne haladja meg a 20 %-ot.

Supertunia ősz gondozása

Itt a szeptember, és a növények mindig remekül bírják! Fokozatosan kezdjük visszavenni az öntözést, és még egyszer utoljára metsszük vissza a növényt. Így akár az első fagyokig első osztályú petúniát tudunk nevelni. Megéri a fáradtságot!

The post Petúnia hibridek gondozása appeared first on Kert Lap.


Kerti kommelínák

$
0
0

Szomszédasszony elmehet!
Itt pletykálni nem lehet!

De pletykát ültetni?! Azt igen!

A kommelínafélék családja – Commelinaceae

Tradescantia ohiensisIsmert fajainak száma mintegy 600. Hajtásaikban kovasav, kalcium-oxalát és nyálkaanyag található. Lombozatuk rendkívűl változatok, ismertek tőlevélrózsás, sőt pozsgás fajai is.  Egyesek kedvelt szobanövények pl. tarka ámpolnavirág (Zebrina pendula), a pletyka (Tradescantia albiflora) és a röó (Rhoeo discolor).  Mások  szabadtéri dísznövények pl. a kerti tradeszkancia (Tradescantia x andersoniana) és az azúrkék kommelína (Commelina communis).

Tradescantia nemzetség

A pletykafélék (Tradescantia) nevüket John Tradescant, az ismer angol természettudós után kapták. A 17. században John első Károly és Salisbury őrgrófja főkertészeként dolgozott. A nTradescantia 'Osprey'emzetség mintegy hetven faja évelő, az Újvilág növényei. Dél Kanadától Észak Argentínáig. 30-60 cm-re növő futónövények, magányosan vagy csoportosan élnek a fák árnyékában vagy réteken. Gyakran apró levelűek, virágaik eredendően fehérek, rózsaszínűek vagy bíborszínűek. Sok helyen gyomként nőnek, de gyakran évelőágyások szegélyeként ültetik, vagy konténerben, szobanövényként nevelik őket. Floráriumban is nevelhető.

Tradescantia 'Temptation'Szabadföldi tradeszkanciák

A kerti tradeszkanciát Tradescantia x andersoniana, három faj keresztezésével állították elő ( Tradescantia ohioensis, Tradescantia subspera ésTradescantia virginiana). A hibrid nevét Edgar Anderson (1897 – 1969) amerikai botanikus után kapta, akinek tudományos munkásságában kiemelkedő szerep jutott a Tradescatia-nak, többek között a hibridizációjával is foglalkozott.

Bokros növekedésű, felálló szárú, 50-70 cm magas, lágyszárú évelő. Üde zöld levelei  lándzsásak, lehajlók. A kocsányon bókoló bimbókból július – szeptemberben nyílnak fehér, kárminpiros, vagy kék, háromszirmú virágai.

Cedrus, Tradescantia

Tradescantia x andersoniana és Cedrus atlantica var. glauca

Napra, félárnyékba való. Általában elmondhatjuk, hogy a nedves, termékeny talajokat kedveli, és bár inkább a savanyú talajokban fejlődik megfelelően, tolerálja a magasabb talaj pH-t is. Egyáltalán nem igényes. Elvirágzás után a talajszintig visszavágva a következő évben ismét dúsan kihajt. Csomókban fejlődik, tőosztással szaporítható. Legszebben a kerti tavak szegélyeként,    évelőágyakba, hasonló magasságú évelők társaságába, zergeboglárkával, réti füzénnyel és a nőszirommal társítva mutat, de önálló évelő foltként is ültethetjük.

Nálunk kapható fajtái többek közt: a fehér virágú  ‘Bianca’, ‘Innocence’; a fehér szirmú, halványkék közepű ‘Osprey’; a fehér virágú, rózsaszín közepű ‘Temptation’; a kék virágú ‘Blue’, a sötét lila ‘Sweet Kate’; a sötétrózsaszín ‘Rubra’; a kárminvörös ‘Carmine’,a ciklámen színű ’Karminglut’;  illetve a fehér, kék, sötétkék, rózsaszín, lila virágú vegyes ’Shimmer Mixed’.

Commelina nemzetség

A kommelínafélék családjának legnépesebb Commelina nemzetségébe nagyjából 170 faj tartozik, részben egynyáriak, részben évelők. Nevét a holland botanikus, Jan Commelijn után kapta. Az idetartozó növények virágai általában egy napig élnek. A virágok végállók.

Az azúrkék kommelína (Commelina communis) Ázsiában honos, Európába dísznövényként került, majd több helyen ki is vadult. Így találkozhatunk vele kertekben, parkokban, temetőkben. Sok helyen látható, főként a kissé bolygatott helyeken, földutak mentén.

CommelinaEgynyáriként ültethető  három szirma közül kettő nagy, azúrkék és feltűnő, a harmadik fehér és csökevényes. A virágok egy napig élnek. A növény hajtásai elterülők.  levelei lándzsásak.

Könnyű (homokos), közép kötött (vályogos), jó vízgazdálkodású talajba való. A talaj pH-ra nem érzékeny, vagyis meszes és savanyú talajokon is jól fejlődik. Napra, félárnyékba való. A nedves és a száraz talajt is jól tűri. A növény föld feletti zöld része és a virága is ehető, mind nyersen, mind főzve fogyasztható. Íze nyálkatartalmának köszönhetően édeskés. Kínában zöldségnövényként termesztik.

A népgyógyászatban leveleiket használják, amelyek hatása antibakteriális, összehúzó, méregtelenítő, vizelethajtó, lázcsillapító. Torokfájás és mandulagyulladás ellen gargarizáló szerként használják. A száraz növény forrázatával vérzést, hasmenést, lázat kezelnek. A szirmokból kék festéket állítanak elő.

Magról szaporítható. A magvetésre márciusban kerüljön sor üvegházban.  A magvak 4-5 hétig csíráznak 20°c-on. Ültessük át edénybe, majd kora nyáron ültessük ki a szabadba.

Forrás:

tankonyvtar.hu
davisla.wordpress.com
szaporitoanyag.hu
sostoierdo.hu
pfaf.org

 

 

The post Kerti kommelínák appeared first on Kert Lap.

Sárkányszárny begónia

$
0
0

Divatosak a begóniák, köztük is a csüngő, futó fajták. A magyar piacon kedvelt a ‘Dragon wing’, amely évek óta hódit a külföldön ibegónia palántáks.

A palánta forgalmazók szerint nagy a konkurencia, ami a palánták eladási árának korlátot szab. A vásárlók a nagyvirágú fajtákat keresik először. Érdekes megfigyelni, ahogy megfogyatkoznak a nagyvirágú palánták, úgy fordulnak a kevésbé mutatós virágúak felé a vásárlók. Holott a márciusban vásárolt nagyvirágú palánták zöme májusban kerülhet ki, hiszen a legtöbbjük hideg érzékeny.

A begónia palánták kiültetésének javasolt ideje  május. Sokan azonban már márciusban nem tudnak ellenállni a csábításnak, és bevásárolnak a begóniapalántákból. Aztán, ha már meg van, ki is ültetik. A késői fagyok pedig megtizedelik a növényállományt. A kereskedő ilyenkor jól jár, mert a kifagyott, kipusztult foghíjakat is pótolni kell, aminek alapfeltétele az újabb palánták vásárlása.

Nem feledkezzünk meg arról, hogy a megvásárolt palánták ültetőközege már tápanyaggal feltöltött, tehát otthon nem igényel azonnali tápozást, de később ezek tápoldatozása sem hanyagolható el.

Begonia ‘Dragon Wing’Dragon Wing Pink

Idén is kapós a csüngő begónia palánta. Ennek a folyton nyíló hibrid begóniának gumója nincs. A Begonia xargenteogutta (felfelé törekvő növény, angyalszárnyszerű levélzettel, bambusz szerű szárral, csokorban fejlődő virágokkal) és a Begonia semperflorens (a jól ismert folyton nyíló begónia, kerek, viaszos, örökzöld, gyakran bronzos levelekkel, csokorban fejlődő virágokkal) keresztezésének eredménye. Kétezerben került a piacra. Rendkívül dekoratívak, főleg függesztett virágtartókban, magas edényekben, mivel alálógó hajtásaikon dúsan ontják virágaikat. Úgy mondják, a ‘Dragon Wing’ nem egyszerűen begónia, hanem úgy fest, mintha szteroidokkal hizlalták volna. Mérete már palánta korában feltűnő.

Teljes virágpompájában pedig valóban a tűzokádó sárkányra emlékeztet. Levelei, virágai nagyra nőnek, és fagyoktól fagyokig virágzik. Sötétzöld, fényes levelei sárkány szárnyakként helyezkednek el a száron. Csak úgy ontja a virágokat. Az elhervadt virágokat elhullatja, így a növény mindig friss, tiszta benyomást kelt. Nem csak virágjával, hanem levelével is díszít. A levélszíne annál vörösesebb, minél több fény éri. Két változata ismer, a vörös és a rózsaszín virágú. Sokan állítják, hogy gyönyörű lombozata miatt még akkor is megéri ültetni, ha soha nem virágzik.

Hőségben, a tűző naptól azonban óvni kell, mert a levelek megperzselődhetnek. Inkább tartsuk félárnyékban, világos helyen ahol nem éri közvetlen napfény. Rövidebb ideig a szárazságot is bírja. Az ültetőközegébe kevert lassú hatású műtrágya (leggyakrabban Osmocote) segíti további fejlődését. Egyébiránt a muskátlihoz hasonlóan tartható. 19-es konténerbe két-három tő kerülhet. Ültetéskor tövenként egy evőkanál Osmocote műtrágya keverhető be. Előnye, hogy napon és félárnyékban is fejlődik. Betegségek, kártevők ritkán támadják meg. Hetenként, kéthetente kaphat tápot. A nagyra nőtt növényeket nyugodtan visszavághatjuk, hogy újabb tömeges virágzásra ösztönözzük őket. Egynyáriként nevelhető, bár elvileg elvirágzás után visszavágva vissza lehet húzódtatni, és kísérletezni lehet beltéri teleltetésével.

Társításokbegónia összeültetés

Egyik lehetséges kombináció, amit külföldi kertészetek kínálatából lestem el: összeültetése a sárga Pachystachys lutea nyalókavirággal. A nyalókavirág formája eredendően laza, szabályos kialakulású bokor. A füzérvirágzatot alkotó sárga murvalevelei viszont sokáig díszítenek. Középre ültetve remek kontrasztot formáBegonia összeültetés 2l a lecsüngő begóniával.

Egy másik összeültetés: két Begonia Dragon Wing Pink egy Coleus (kakassarkantyú) ‘Black Velvet’, egy Coleus ‘Sedona’, egy Dryopteris erythrosora (japán pajzsika) ‘Brilliance’, és egy Xanthosoma (aranybibe) ‘Lime Zinger’. Az aranybibe foglalja el a központi helyet. Nagy leveleinek védelmében fejlődhet a többi növény.

Begonia összeültetések

Dragon Wing begónia, nebáncsvirág (Impatiens), ‘Silver Falls’ Dichondra, pénzlevelű lizinka (Lysimachia nummularia)

 

 

The post Sárkányszárny begónia appeared first on Kert Lap.

Hunyor

$
0
0

Helleborus SunshineA tél végi, kora tavaszi kertek sztárja a virágzó hunyor. Egyre nagyobb népszerűségnek örvend a kertészek körében. Intenzíven termesztik Amerikában, Európában, Japánban, Ausztráliában és Új-Zélandon is.

A hunyor (Helleborus) nemzetség a bolárkafélék (Ranunculaceae) családjának tagja. Melegebb éghajlaton örökzöld levelű, évelő növény. Mintegy 20 faja őshonos Dél-Európától és Nyugat-Ázsiáig.

A nemzetség a boglárkafélék (Ranunculaceae) családjába tartozik. Legközelebbi rokonságban a gólyahír (Caltha), a zergeboglár (Trollius), és a kevéssé ismert Megaleranthis (egyetlen faja Kóreában őshonos) nemzetséggel állnak. Morfológiailag a téltemetővel (Eranthis) is hasonlóságot mutat, de kínai citológiai kutatások kimutatták, hogy közelebbi rokonságban áll a poloskavésszel (Cimicifuga).

A boglárkafélék családjába tartozó lágyszárú évelőknek tő vagy szórt állású levelei osztottak vagy szeldeltek. A virágszínt legtöbbször a színes csészelevelek adják. A legtöbb faj virága ötszirmú. A boglárka nemzetség (Ranunculus) szirmai a virág valódi díszei, levele osztatlan, épszélű. Az iszalag (Clematis) nemzetség négyszirmú, a levelek átellenesen állnak, és a szár fásodó.

A hunyor nemzetségbe tartozó növények virágszirma öttagú, termése is öttagú tüsző. A levelek összetettek, finoman szegmentáltak, Helleborus multifidus subsp. hercegovinuskülönösen szembetűnő ez a Helleborus hercegovinus esetében. Gyakran levélszerű fellevelek fejlődnek a virágszár mentén. Sok faj rizómákkal terjed.

A hunyor, akárcsak sok más boglárkaféle, gyakran bókoló virágának csészelevei sziromszerűek, levelei szeldeltek. Az öt csészelevél színe a zöldtől a bíborvörösig változik. A sziromlevelek valójában mézfejtőkké redukálódtak, amelyeket elfednek a ragyogó sárga porzók. A virágok majdnem egy hónapon át virulnak. A tüszőtermés érésekor a csészelevelek megmaradnak, csak a színük változik zöldre vagy bíborra. A növény jellemzője a rizóma és a rövid szár. Szteroid alkaloidjai mérgezőek.

Helleborus orientalisLegrégebb óta ismert a Törökországban, Kaukázusban és Ukrajnában élő keleti hunyor (H. orientalis) amelyet már az ókorban termesztettek gyógynövényként. Hippokratész, az ókor neves görög orvosa a hunyor gyökerét hánytatásra, idegcsillapítónak és vizelethajtónak használta. A szárított és porrá tört gyökérből tüsszentőport is készítettek.(Mi ne készítsünk! Különösen a gyermekeket óvjuk az ötlettől!) A népi gyógyászatban tályog ellen sertések fülébe tették. Mérgező volta miatt ma már nem használják gyógynövényként, viszont ma is fontos, téli – kora tavaszi kerti virág.

Magyarországon három faja fordul elő a szabad természetben, és mindhárom védett növény.

A Mecsek lejtőin él a kemény fagyokra érzékeny, sárgászöld, illatos virágú illatos hunyor (H. odorus). A kisvirágú hunyHelleborus purpurascensor (H. dumetorum) a Dél-Dunántúl és a Vértes tölgyeseiben terem. Nem apró virágai virágai, hanem tenyeresen osztott, fűzöld levelei mutatósak. A Pilisben és Bükk hegységben él a pirosló hunyor (H. purpurascens), amelynek szirmai belül zöldesek, fonákjuk liláspiros.

Mészköves talajon él a fekete hunyor (H. niger), amely az Alpokból származik. Neve nem virágjára, hanem fekete színű gyökereire utal. Ez hazánkban a legkorábban és leghosszabban virágzó faj. A szirmok eleinte zöldes-fehérek, fehérek, később rózsaszínű, majd piros árnyalatúvá válnak. Dísznövényként is kedvelt. Ültetés előtt szerves trágyázzuk a talaját. A mélyebb ültetést kedveli.

Helleborus cotton candyEurópában sok hibridet és fajt tartanak számon dísznövényként. A már említett keleti hunyor (H. orientalis) hibridek elképesztő formagazdagságukkal tűnnek ki. Az orientalis hibridekre jellemző a fényes zöld, erős levélzet, a magasabb szár. Manapság a legelképesztőbb színvariációk jelentek meg a piacon. Ismertek sötétvörös, majdnem fekete és sárga változatok is. Leginkább a nem bókoló virágú változatok kedveltek. Az alapfaj lassú növekedésű, 35-45 cm magas növény (szélessége 30-40 cm). Félárnyékos-árnyékos helyet, de némi napot és nedves talajt kedvel. Szépen mutat páfrányok és árnyékliliomok társaságában.

A mind levelével, mind virágával díszítő fajták tartása nem igényel különösebb szakértelmet. A virágok akár 8-10 hétig is virítanak. A meszes talajt, félárnyékot vagy a mélyárnyékot kedvelik. A rövidebb száraz periódusokat, egyesek a nyári szárazságot is elviselik. Februárban ajánlott a visszametszeni, hogy minél mutatósabb megjelenésűek legyenek kibomló virágai. Miután magot érlel, és azt el is hullajtja, az újonnan fejlődő növények nem mindig hasonlítanak az anyanövényre.

Helleborus amor

Helleborus hibrid

 

 

The post Hunyor appeared first on Kert Lap.

Hóvirág

$
0
0

Az amarilliszfélék családjába (Amaryllidaceae), a 16 fajt számláló hóvirágfélék nemzetségébe (Galanthus) tartozó közönséges hóvirág (G. nivalis) az egyik legkhóvirág szőnyegorábban nyíló hagymás virág, a tavasz előhírnöke. Bár ma már nálunk is vadon terem, valószínűleg a mediterrán vidékekről származik, és a rómaiak hozták magukkal a provinciákra.

Hóvirág bemutatása

10-25 cm magas, hagymás évelő. Hagymánként két szürkészöld, 8-20 hosszú levél található. Tél végén a tőkocsányon a virágok egyesével bókolnak, a 3 tagú külső lepel 15-25 mm hosszú, a 3 tagú belső lepel sokkal rövidebb, zöldes és a belső oldalon 1-1 sárga, félhold alakú folt található. Toktermése bogyószerű.

Bár a növényt mindenki ismeri, nem biztos, hogy ismerik a köré fűződő népi hiedelmet. Régen a hó elolvadásakor a falusi emberek kiásták a hóvirág hagymáját, és a teheneknek adták, elkerülve ezzel, hogy a boszorkányok elapasszák a tehenek tejét. Mi azonban ne próbálkozzunk, mivel a növény mérgező.

A hóvirág 2005 szeptemberétől védett növény, miután az Európai Unióban a „természetvédelmi szempontból jelentős növényfajok” közé került (vö. 13/2001. (V.9.) KöM rendelet módosításáról szóló 23/2005. (VIII. 31.) KvVM rendelet).

Hóvirág gondozása

Sokan úgy tartják, hogy a hóvirág megszökik a kerti börtönéből vissza az erdőbe. A napfényes vagy kissé árnyékos helyeket, a nedves talajt kedveli. Ha egyszer sikerült “meghonosítani”, később már magától, különösebb gondozás nélkül fejlődik.

Közvetlenül a virágzás megindulása után kevés csontliszt segíti a hosszan tartó, erőteljes virágzást. Téli takarása biztos hóvirág lepelvédelmet nyújt a kifagyás ellen. A virághagymákat 7-15 cm tőtávolságban, kb. 10 cm mélyre dugjuk a talajba. Kifejlett leveles állapotban, kb. hat héttel a virágzás után, tőosztással szaporíthatjuk. Kora nyáron levelei elszáradnak, de csoportosan ültetve, következő tavasszal újra kertünk első virágszőnyege lesz.

Hóvirág gyógyhatása

Az Amaryllidaceae család több tagjához hasonlóan a Galanthus fajok is tartalmazzák a fenantridin alapvázú galantamin alkaloidot. Elsőként a kaukázusi hóvirágból (G. woronowii) izolálták, később a G. nivalis-ból és egyéb amarilliszfajokból. A Kaukázusban honos fajt a helyiek izomgyengeség ellen használták. Az 1950-es évek végétől széles körben használták Kelet-Európában és az egykori Szovjetunióban az izmokat ellazító kuráre (dél-amerikai nyílméreg hatóanyaga) antagonistájaként (ellentétes hatású). A galantamin a központi idegrendszerben is kifejti hatását. A sikeres klinikai vizsgálatokat követően az Alzheimer-kór korai fázisainak tüneti kezelésére kezdték el alkalmazni.

hóvirág cserépben

 

 

The post Hóvirág appeared first on Kert Lap.

Hungarikum-e az akác?

$
0
0

akácerdőÉrvek és ellenérvek az akác hasznáról. A vita kiváltója, hogy az EU (nem?) az akácfa kiirtásáról tanácskozik, hanem, mint nem őshonos, továbbá inváziós faj kártételeinek mérséklésére kíván pénzt elkülöníteni. A rendelkezések egyébként 50 növény és állatfajt érintenének, köztük van a parlagfű, a gyalog akác, a burgonyabogár vagy a vándorpatkány. (Vita az akácosok körül)

Hogyan került az akác Magyarországra?

A pillangósvirágúak családjába (Leguminosae) tartozó akác (Robinia pseudoacatia) észak-amerikai eredetű, és a 17. században került Európába. Magyarországra a történeti adatok szerint, valószínűleg német közvetítéssel, 1710-1720 között juthatott el. Telepítését Mária Terézia eredetileg katonai célokból kezdeményezte, legelőször a Bánságban, majd Tessedik Sámuel szarvasi evangélikus lelkész és népművelő támogatta az akác telepítését fájának és mézének kedvező tulajdonságai, illetve a termőhelye iránti igénytelensége miatt.

Először a 20-as évek, majd az ötvenes évek nagyarányú fásítási akciója keretében a gyors fejlődésű akáccal történő alföldi homokterületek megkötésé nem volt egyértelműen jó ötlet. Ahol gazdasági céllal telepítettek akácost, és kordában tartják a szaporodását, ott nincs probléma. Az elhanyagolt területeken azonban korlátlanul burjánzik.

Az akác haszna

Agresszív vegetatív felújulása (gyökér- és tuskósarjak) miatt országszerte elterjedt, és érzelmileg is kötődünk hozzá. Igazi mvirágzó akácfaagyar fa vált belőle, népdalok, versek gyakori szereplője.

Az akác fája szívós és ellenálló is. Kivételes tulajdonsága a rendkívüli vízállóság. Ezért például ablakládának is kiváló. Ellenállnak a hőingadozásnak, a napsugárzásnak is. Kerti bútorként a trópusi fából készült termékekhez hasonlóan merevek, kopásállók, felületkezelés nélkül is több tíz évig szabadban tarthatók. Ellenállnak a korhadásnak, szuvasodásnak, gombásodásnak és a nagyobb grill-partiknak is. Akácoszlop alkalmazható az ehető gombák termesztése során támberendezésként, ami a fűszerként használt gombáknak különleges aromát ad.

Különleges csemege a frissen szedett, bundázott akácvirág. Illatos, nyugtató, szépítő fürdőt akár magunk is készíthetünk frissen szedett vagy szárított akácvirág felhasználásával.

akác virágzat

Május-júniusban nyíló fehér, illatos virágai dús, lelógó fürtöt képeznek. Termése hüvely.

A szárított virág (Robiniae pseudacaciae /=acaciae/ flos) fő hatóanyagai a flavonoidok és az illóolaj. A friss virágot nyílásában szedjük, majd a virágokat lefejtjük a fürtökről, és vékony rétegben kiterítve szárítjuk. Főbb hatások: enyhe görcsoldó és vizelethajtó. Ajánlott napi adagja: 6 gramm. Felhasználás: a virágdrogot vizelethajtó-, köhögéscsillapító- és gyomorteák alkotórészeként.
Szárított akácvirágból készült tea: 1 tk./2 dl víz
A likőriparban a virágokból készült kivonatot édes típusú likőrök ízkiegészítőjeként alkalmazzák.

Májusban a virágzó akácfák illata betölti a levegőt. A virág remek mézelő. A magyarországi akácméz igazi hungarikum. Harmonikus, lágy ízű és kevésbé savas, akácvirág illatú. Területtől függően csaknem színtelentől az enyhén sárgásig terjed a színárnyalata. Lehet akár zöldes beütésű is. Jelentős gyümölcscukor-tartalma miatt sokáig folyékony. Kevés virágport tartalmaz. Jó fertőtlenítő. Köhögés ellen ajánlott. Gyomorsav túltermelés miatti emésztési zavarok oldására is alkalmas.

Hátrányok

Az összefüggő akácosok az őshonos erdők által létrehozott ökológiai egyensúlyt megbontva sok talajlakó állatot, mikróbát és talajlakó gombát szorított ki, míg a gyökerének nitrogénkötő baktériumai által megnövekedett talaj nitrogén tartalma a nitrofil gyomok elszaporodásának kedvezett.

akác ültetvény

12 éves akácültetvény a fatudakozo.hu oldalán.

Az akácosok az idő múlásával, évtizedek távlatában egyre csökkenő növekedési erélyt mutatnak, száraz termőhelyen, leromlott talajon kiritkulnak, amely végül a kitermelésükhöz vezet, kizsigerelt területet hagyva maguk után. A megbolygatott helyeken gyorsan megjelennek a gyomok. Mindebből arra lehet következtetni, hogy éppen a homokterületek kell az akácot a hazai fajok javára visszaszorítani.

Az éghajlat változásával a szárazzá váló homoki erdőssztyepp-tölgyesek területére benyomul a fényigényes akác, ami gyéríti a lombkorona szint alatt élő növények fajgazdagságát. A fás növényfajok közül csak a fekete bodza és a behozott kései meggy, a nyugati ostorfa, az alásfa képes az akácos cserjeszintjében megélni. A fásítási programban soha részt nem vett területeken előtör az akác, és kiszorul az eddig jellemző bükk és tölgy.

Következtetések

akác utcai sorfának

Az akác az utcai körülményeket jól viseli.

Valójában nem a több hasznú akácosok irtása a cél, hanem a nem megfelelő helyen lévők tovább terjedésének megakadályozása. Több évtized távlatából át kell értékelni a telepítés gazdaságosságának szempontjait. Telepítését leginkább parlagon hagyott területeken kellene engedélyezni. Ugyanakkor a több gondozást igénylőhonos fafajok telepítését kívánatos támogatni, amelynek biológiai, ökológiai értékén túl szociális és foglalkoztatottsági jelentősége is van. Kordában tartva, kertekbe, parkokba, út mellé ültetve azonban ezek a negatívumok nem érvényesülnek.

Méhészeti szempontból nyilván szükséges az akácméz, de legalább annyira jelentős őshonos fáink nektárja (hárs, juhar, berkenye) és a gyógynövények (szurokfű, menta, levendula stb.) között számon tartott cserjék megmaradása, szintén fontos szempont, számba véve, hogy ezek is különleges nektárral szolgának. Nem feledkezhetünk meg a jó mézelő réti növényekről sem (pl. kakukkfű, zsálya, bakfű). Őshonos méheink pedig nem fogyasztják az akácnektárt, viszont ők végzik fontos takarmánynövényeink pl. lucerna beporzását.

A hungarikummá nyilvánítás kérdésében az észérvek és ne az indulatok döntsenek!

Forrás:
Varga Zoltán: Tárgyilagosan az akácról
Andrásevits Zoltán: Doktori értekezés
Az akác Kínában, Erdészeti Lapok

The post Hungarikum-e az akác? appeared first on Kert Lap.

Szagos bükköny

$
0
0

Sweet DreamA szagos bükköny Szicíliából került Európába. A 17. század óta termesztik. Mézes illatú virágai tavasszal nyílnak. Futónövény, ezért kordonra futtatva vagy talajtakarónak is kiváló. Törpe változatai jól illenek konténerbe, ládába. Vágott virágnak sem utolsó.

A pillangósok (Fabaceae) családjába tartozó Lathyrus nemzettség tagjai között találhatók a pillangós virágúak tipikus képviselői is. A kb. 150 faj némelyike gyógynövény, mások cserje habitusúak, ismét mások örökzöldek. Nem tévesztendő össze a zöldborsót is magába foglaló Pisum nemzettséggel. A Lathyrus nemzettségbe tartozó növények termése mérgező, nem fogyasztható. Mérgező hatása valószínűleg egy aminosavnak köszönhetik, amely idegméreg (beta-L-ODAP). A görög eredetű név is az elfogyasztás utáni tünet együttesre, görcsök kiváltotta torzulásra, utal. Illatos virága csak a szagosbükkönynek van, innen a neve: odoratus.

A klasszikus szagosbükköny (Lathyrus odoratus) egynyári futónövény. levelei párosan összetettek, átellenesek. Végálló Spencerlevelei kacsokká módosultak. Ennek köszönhetően kiválóan futtatható. Virága tipikus pillangós virág. Május-júniustól virágzik. Termése mérgező.

Gondozás

Neveljük humuszban gazdag, morzsalékos talajban, napos helyen. A hűvösebb klímát kedveli. Száraz időben rendszeres öntözést kíván. Esetenként permetezhetünk is késő este vagy korán reggel, lágy esővízzel. Ezen kívül nem sok törődést igényel. A virágzás idején, hetente általános tápot adhatunk neki. Virágoskertben könnyen elszaporodik. Hosszú tenyészidejű, állandó helyrevethető. A mi éghajlatunkon rövidebb élettartamú, rövidebb ideig virágzik, és a virágok mérete is kisebb, mint tőlünk nyugatabbra, párás, hűvösebb környezetben. Csak akkor tartsuk, ha tudjuk öntözni. ezzel szemben magtermesztése nálunk igen sikeres.

Szaporítás

Októberben, de akár márciusban is szaporíthatjuk magról. A csírázáshoz szükséges hőigénye kicsi, ezért korán vethető.  Azonban a fajtáktól függően ez az időpont el is térhet. Mindig a magtasakon lévő utasításokat kövessük.

A magvakat papírtörlőben előcsíráztathatjuk. Ha szabadföldbe vetünk, kb. 10 cm távolságban vessünk, és üvegbúrával fedjük le, amelyet április végén távolítunk el. Palántanevelés céljából a magvakat cserépbe is vethetjük. Az edényt töltsük meg jóféle kerti komposzttal. A magvakat egymástól 3 cm távolságra, 1-1,5 cm mélyre ültessük. A cserepeket tarthatjuk fűtetlen verandán vagy hidegágyban. A palánták vezérhajtását lecsípve bokrosodásra ösztönözhetünk. Ez kedvez a virágzásnak. A magoncokat csak fagymentes időben, áprilisban ültessük ki.

futtatott szagos bükkönyKiültetés

Kiültetés előtt a talajba ásóvillával forgassunk be szerves anyagot a vízmegkötés végett. Ültessünk párosával, 15 cm-es tőtávolságra. A gyökereket terítsük szét, a talajt jól tömörítsük a növény körül. Ha a növények növekedésnek indulnak, rögzítsük őket karóhoz, kisebb gallyhoz, bambuszrúdhoz, dróthálóhoz, amelyet cölöpök közé húzunk ki, drótkerítéshez. Ha kiültetés után az idő hidegre fordul, a virágbimbók lehullhatnak. Ha ne futtatjuk, talajtakarónak is kiváló.

Kordonra futtatás

Ha kordonra futtatunk, egyszálassá kell nevelnünk az egymástól 20 cm-re ültetett növényeket. Ilyenkor az oldalhajtásokat ki kell csípnünk. Törjük le a kacsokat, mivel ebben az esetben mi kötjük a növényt a kordonhoz. Ha a kordont túlnőnék, fektessük a földre a növényt, és egy távolabbi karóra futtassuk. Ezt a nevelés módot nevezzük bujtásnak. Nem azonos a szaporítási eljárással!

Kapható fajták

Nálunk a leggyakrabban színkeverékek kaphatók (pl. Szentesimag, Kertimag) . A Bakker az alábbi fajtákat is árulja: ‘Old Times’, ‘Spencer’. A ‘Spencer’ hosszú szárú, nagy-, illatos virágú fajta. A bokor formájú törpenövekedésű fajtákat balkonládában, edényben is tarthatjuk. Ilyen a ZKI-nál kapható ‘Little Sweetheart’. Több fajta magja online is megrendelhető külföldről. thompson-morgan.com

törpe szagos bükköny vetőmag

Tippek

Vásároljunk melegtűrő variánsokat! Ezek tovább virágzanak.

A törpe növekedésű fajták erkélyládába is ültethetők.

Nem minden fajta illatos! Vásárlás előtt érdeklődjünk!

Ha a nyári melegben a növény küllemre megcsúnyul, dobjuk ki!

The post Szagos bükköny appeared first on Kert Lap.

Ázsiai boglárka

$
0
0

ázsiai boglárkák

Az ázsiai boglárka egyike a sok, mutatós tavaszi virágcsodának.  Izgalmas kertészeti fajtáinak színpompás virágai azt az érzést keltik, mintha művirággal volna dolgunk, szemben a nálunk is honos, egyszerű, sárga virágú réti boglárka vagy más hazai fajták tavaszi virágszőnyegével. ennek a gumós növénynek a tartása a fagyérzékeny hagymásokéhoz hasonló módon történik.

Boglárkafélék családja

A trópusokon kívül eső területek fajgazdag, széles elterjedésű családját alkotják a boglárkafélék  (Ranunculaceae). Az idetartozó mintegy 2000 faj többsége lágyszárú. Sok ismert dísznövény tartozik ide, úgymint gólyahír (Caltha), szarkaláb (Consolida), iszalag (Clematis), sisakvirág (Aconitum), hunyor (Helleborus), harangláb (Aquilegia).

Boglárka nemzetség

A boglárka (Ranunculus) nemzetség igen fajgazdag, kozmopolitán. Valamennyi hazánkban előforduló faja mérgező. virágaik általában sárgák, 5 tagúak, valódi kettős virágtakaróval. Nálunk is honos a nedves réteken közönséges réti boglárka (R. acris), a kúszó boglárka (R. repens), a száraz gyepekben gyakran tömeges a sokvirágú boglárka (R. polyanthemos). Száraz gyepek és gyomtársulások növénye a csőrös boglárka (R. psilostachys). Védett faj a selymes boglárka (Ranunculus illyricus).

Ázsiai boglárka

A 20-40 cm magas ázsiai boglárka (Rannunculus asiaticus) krepp papírra emlékeztető szirmaival jól sikerült origamira emlékezetet. ázsiai boglárkákRemek konténernövény. Fűszínű, zellerszerű levelei is mutatósak. A virágok vágott virágnak is kiválóak.

Ázsiai boglárka szaporítása, gumójának ültetése

Kiültetéskor a gumók mindig hideg talajba kerüljenek. Ezzel és a túlöntözés kerülésével kivédhetjük a gumók rothadását. Gumóját február végén, márciusban ültessük ki, azaz 1-2 héttel az utolsó fagyok előtt. Vagy februárban cserépbe ültetjük, amit déli vagy nyugati fekvésű ablakba állítunk, és áprilisban kiültethetjük, kora tavasszal fokozatosan szoktatva a kinti klímához. A gumón található karomszerű képződményekkel lefelé ültessük, sekélyen humuszos, jó vízgazdálkodású, vályogos illetve laza talajba, 2,5-5 cm mélyre. Előtte egy éjszakára langyos vízbe áztathatjuk a gumóját, de ez boglárka 'Pink Picotee'nem kötelező. A hosszabb idejű áztatás berothadáshoz vezethet. A februárban kiültetett gumóból fejlődő növény május-júniusban virágzik, míg a cserépben nevelt, és áprilisban kiültetett növény június-júliusban fog virágozni. A frissen vásárolt növényeket kiültetés előtt szoktatni kell a kinti körülményekhez.

boglárka gumóHa edényben akarjuk tartani, neveljünk maximum 2 nagyméretű gumót 18-20-as cserépben. Akár edényben akarjuk tartani konténeres növényként vagy csak később akarjuk kiültetni, akár szabadföldbe ültettük, mindenképpen öntözzük be jól, takarjuk valamilyen mulccsal, kókusz rosttal, szalmával, forgáccsal, és addig ne is öntözzük ismét,amíg elő nem bújt a rügy, kb. 15-20 nap múlva.

Magról is könnyen szaporítható. A február végén, március közepén vetett magvak 4-12 hét múlva csíráznak. A csírázástól 5 hónapon belül már a virágok is megjelennek.

Ázsiai boglárka gondozása

A növény visszahúzódása után emeljük ki a gumót a földből, és tároljuk száraz tőzegben 10-13 °C-on. Lehet takarással is próbálkozni. Ha a tárolás után újra kiültetjük, a megráncosodott gumókat vízbe kell áztatni. Melegebb klímán az október-novemberben kiültetett növények márciusban kezdenek virágozni.

narancssárga boglárka

Napfényre való, esetleg félárnyékba, szélvédett helyre ültessük.  Rendszeresen öntözzük, de két öntözés között hagyjuk a talajt kiszáradni. Tápoldatozást nem igényel.

Ázsiai boglárka társítása

árvácska- ázsiai boglárka

árvácska- ázsiai boglárka társítás edényben

Miután az ázsiai boglárka korai virágzású, jól társítható szintén korán nyíló egynyáriakkal, évelőkkel, pl. oroszlánszájjal (Antirrhinum sp.), körömvirággal (calendula), szarkalábbal (Delphinium sp), nefelejccsel (Myosotis sp.), árvácskával (Viola sp.), szagos bükkönnyel (Lathyrus odoratus). A kérdés a színek harmóniája.

Nálunk leginkább holland eredetű, 30-35 cm magas színkeverékek gumói kaphatók 10 db-os csomagolásban, illetve apróhirdetésekben hirdetnek magvakat is, amelyek eredetéről bizonytalanok az információk.

Forrás:
tankonyvtar.hu
garden.org

The post Ázsiai boglárka appeared first on Kert Lap.


Japán kajszi

$
0
0

kínai kajszi tél végénAz enyhe tél és korai tavasz biztos jele, ha teljesen virágba borul a kínai kajszi vagy más néven japán kajszi fa (Prunus mume), amely igazi “három az egyben” tulajdonságú gyógy-, dísz-, és élelmi növény.

A fája 4-10 méter magas.  A virágok 2-2,5 cm átmérőjűek és csodálatos illatúak. Számtalan változata a fehér, rózsaszín és piros különböző árnyalataiban pompázik. Sokszor a virágzásakor még meglévő hótakaróval is dacol. Ez az egyik legkedveltebb virág Kínában, és évszázadok óta gyakran feltűnik a kínai képzőművészetben, költészetben.

A korai virágzásáért nagy becsben tartott fa évszázadok óta népszerű Japánban és Kínában, a kínai kajszi bonsaijapánkertek elmaradhatatlan növénye, és népszerű bonsai. A világhírű japán Kairaku-en kertben 3000 szemet gyönyörködtető virágzó faja található, 100 különböző kertészeti változattal. A kínai 300 fajta főként a virágszínben különbözik egymástól (fehér, rózsaszín, vörös, lila, világos zöld). Bár kínai kajszinak vagy japán kajszinak hívjuk, a legközelebbi rokona a vadbarack (Prunus armeniaca).

Az alapfaj Kínában, japánban, Koreában, észak-Laoszban és észak-Vietnamban honos, előfordulási helye  ritka erdők, patak partok, erdős lejtők, és a hegyek déli lejtői, 1,700-3,100 méter magasságban.  A dísznövény fajtákat Kína szerte, de különösen a dél-kínai Chang Jiang tartományban kedvelik.

A kínai kajszi maximum 10 méter magas fa, máskor kisebb cserje. Kora tavasszal, amikor az ágak még lomb nélküliek, fejlődnek illatos, 2-2,5 cm átmérőjű virágai, amelyekből csonthéjas termései fejlődnek.

A kínai kajszit főleg díszítő értéke és fogyasztható gyümölcsei miatt termesztik. A füstölt vagy egyéb módon tartósított gyümölcseit gyógyászati célból is fogyasztják, például bronhitisz, krónikus köhögés, emésztési zavarok kezelésére. Gyümölcsét a madarak is kedvelik. A virágokat tea ízesítésére használják.

Prunus mume 'Kobai'Magról vagy kora nyáron készített félfás dugványról szaporítható. A magról történő szaporításhoz hideg hatás szükséges. A csírázási arány alacsony. T szemzéssel P. cerasifera-ra oltható.

Viszonylag hosszú életű, de több kártevője van, levéltetű, fúrólégy, kagylós pajzstetvek, atkák, és érzékeny a verticilliumos hervadás gombafertőzésre.

Jó vízgazdálkodású, termékeny talajt igényel, nyitott, napos helyet kíván a megfelelő korona fejlődéséhez. Jól alakítható, metszhető, így a több ágú fából törzses fa nevelhető. A rendszeres metszés segíti a bőséges virágzást, és termést.

Hiraoka Park, Sapporo

A legismertebb kerti változatok:

  • ’Bonita’, féltelt, vörös virágú
  • ’Dawn’, nagy teltvirágú rózsaszín
  • ’Peggy Clarke’, dupla sötétrózsaszín;
  • ’Rosemary Clarke’, telt, fehér virágszirmú, vörös csészelevéllel
  • ’W.B. Clarke’, Telt, rózsaszín virágú, bókoló
  • ’Matsubara Red’ dupla, vörös virágú, a bezöldülő új hajtások is vörösek
  • ’Kobai’, sötétvörös, féltelt virágú

Forrás:

www.kew.org
www.ndsu.edu

 

The post Japán kajszi appeared first on Kert Lap.

Cseresznyevirág

$
0
0

A cseresznyevirág (Prunus serrulata – Sakura) különleges, egyedülálló japán szimbólum. Megjelenik a japán ételekben és a művészetben is. A Fuji hegység istennője KONOHANASAKUYAHIME életre kelti a halott virágok, tartják a japánok. A virágok életképességének legfőbb szimbóluma a cseresznye virág. A cseresznyefa virágaival díszítette az istennő a hegyet.

Ninnaji templom Kyoto

Fotó: www.inout-home.hu

A HANAMI , vagyis a „VIRÁGNÉZÉS” hagyományát a japánok a 700-as évek elején, a NARA korban vették át  Kína egyik legjelentősebb császári dinasztiájától,  a TANG dinasztiától. A HANAMI ekkor még csak a tehetős japán emberek időtöltése volt, és csak később, a 700-as évek végén, a HEIAN korban kezdett egyre szélesebb körben népszerűvé válni.
Forrás: http://www.inout-home.hu

japán cseresznyeJapán cseresznye botanikája

A Japánban, Kínában és Koreában honos japáncseresznye (Prunus serrulata) a közönséges cseresznyéhez igen hasonló, széles koronájú, 8-10 méterre is megnővő fa. Ám míg a közönséges cseresznye levelei a végükön egyenletesen hegyesednek, és szélük szabálytalanul durván fogazott, addig a japáncseresznye levele a végén hirtelen elkeskenyedik, hosszú hegyben végződik, a levél széle egyenletesen, aprón fogazott, a fogak előre állnak, finom szálkaszerű hegyben végződnek. Koronája kevés ágú. Április végén-május elején egy csomóban 3-5-ösével nyíló, szimpla, fehér, bimbóban rózsaszín virágai nem illatosak, feketés bogyóit késő nyáron hozza. Nedves, humuszban gazdag, középkötött talajba, napra vagy félárnyékba való. A pangóvizet nem tűri. Sok rovarkártevője van! Az alapfajt a kertészetek nem árulják. Kitűnő bonsai alap, ezért a magját forgalmazzák.

A fajták (többségében még Kínában és Japánban szelektált fajták szín-és alakgazdagsága rendkívül nagy, a hófehértől a sárgászöldön keresztül a sötétrózsaszínig terjedő szimpla vagy rózsaszín virágokkal. Ősszel lomjuk színesedik. Termést a többségük nem hoz.

Forrás:
portal.uni-corvinus.hu;
missouribotanicalgarden.org

Japáncseresznye díszváltozatok

Az 5 virágjugatsuzakuraszirmú változat neve Yoshino, a teltvirágúak közül a 20 szirmú az Ichiyo és a 100 körüli sziromszámú a Kikuzakura. A virágzásra jellemező, hogy általában még a levelek megjelenése előtt történik, vagy éppen a levélfejlődéssel egy időben.

A leggyakoribb fajták. (A virágzás időpontja Tokióban értendő.)Kanzakura

Az őszi Jugatsuzakura neve októberi cseresznyét jelent, októbertől januárig virágzik. A virágok aprók, de csodálatos látványt nyújtanak az őszi levelekkel.

KawazuzakuraFebruár végétől március közepéig virágzik a parkokban nem túl gyakori Kanzakura.

Március közepén virul a Kawazuzakura, amely Kawazu városról kapta a nevét. Itt kezdték el termeszteni.kanhizakura

Március közepén-végén virágzik a Kanhizakura. Virágai sötétrózsaszínek, harang alakúak. Okinavában és Tajvanon őshonos, ahol már január Yaeshidarezakuraelején virágzik.

Az április elején virágzó, bókoló Shidarezakura csüngő hajtásain vízesésszerű, rózsaszínű virágzuhatag fejlődik. Egyes változatok szimpla Yoshinomások teltvirágúak. A teltvirágúak változatot Yaeshidarezakura-nak hívják. Virágzás öt nappal később kezdődik, mint a szimpla virágú fajtáké.

Szintén április elején virágzik a leggyakoribb, Yamazakuraszimpla virágú Yoshino fajta, amelynek fehér virágai a szárhoz közel halvány rózsaszínben játszanak. A virágok egy hétig élnek, de élethosszuk csökkenhet, ha az időjárás úgy hozza. Így a cseresznyevirág az élet mulandóságának is a szimbóluma.Ichiyo

Szintén közkedvelt, és gyakori a Yamazakura fajta, amely vadon is terem. Szimpla virágai halványrózsaszínűek. Levelei a virágokkal egy Ukonidőben fejlődnek.

Április közepén virágzik a halványrózsaszín szirmú, teltvirágú Ichiyo. Szintén igen gyakori parkfa.

Az április közepén virágzó Ukon Kanzankrémsárga virágokat fejleszt, levelei bronzosak.

Április közepétől április végéig virágzik a Kanzan, a legnépszerűbb teltvirágú fajták egyike. SShogetsuziromleveleinek száma 3-50.

Szintén április közepétől április végéig virágzik a nagy, fehér, teltvirágú, 20-30 sziromlevéllel, Shogetsu.

Április végétől május elejéig virágzik a mintegy kikuzakura100 szirmot fejlesztő, teltvirágú Kikuzakura. A virágok a levelek kifejlődése után nyílnak, ezért részben a levelek elrejtik őket.

Forrás: www.japan-guide.com

Díszcseresznye gyűjtemény a Budai Arborétumban

A Budapesti Corvinus Egyetem Budai Arborétumában díszcseresznye-gyűjteménye a ‘K’ épülettől nyugatra eső területen lévő fásszárú növénygyűjteményben található. dr. Nádasy Mihály telepítette az épület befejezésének évében, 1970-71-ben. A fajták a Vácrátóti Botanikus Kertből származtak, az akkor ott dolgozó Tóth Imre hozta be őket hazánkba Angliából. A további részletek itt olvashatja: díszcseresznye-gyűjtemény

diszcseresznye a Budai Arborétumban

Fotó: Lőrincze Géza, owl.hu

 

 

The post Cseresznyevirág appeared first on Kert Lap.

Papucsvirág

$
0
0

Dr. Fekete Szabolcs, a virágkötő tanfolyam szakembere

A papucsvirágok között több dísznövényként ismert fajt találunk. Tápanyagban gazdag, jó vízelvezetésű (homokos vagy vályogos) talajokat kedvelik. Nedvességigényesek, öntözni érdemes őket ahhoz, hogy szép növényekké fejlődjenek.

papucsvirág, Andok

Andok Portillo régió, papucsvirágok a folyó mentén.

Papucsvirág nemzetség

A papucsvirágok (Calceolaria sp.) a tátogatófélék (Scrophulariaceae) családjába tartoznak, lágyszárú növények, több száz fajuk cserje, lián vagy lágyszárú évelő. Géncentrumok az Andok régiójában található. Több fajuk Ecuador, Chile és Peru tengerpartjain él. Többnyire kisebb méretűek és elsősorban érdekes formájú, élénk színű virágaik miatt kedveltek. A  Phytochemistry Reviews, Volume 12, Number 4, December 2013, pp. 733-749(17) tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint szerint némely faja rovarölő mérget tartalmaz, biológiailag aktív vegyületei terpének, kinonok. Flavonoid és fenilpropanoid tartalma is hozzájárul ahhoz, hogy fitoterápiában történő felhasználását megfontoljuk.

Pompás papucsvirág

A nemzetség legismertebb növénye hazánkban a (Calceolaria herbeohybrida), amit cserepes dísznövénynek ismerünk. Magyar neve pompás papucsvirág, melyet kiérdemelten kapott: 4-5 héten keresztül virágai szinte elborítják a növény tövét. Egynyári növény, virágzás után érdemes kidobni. Levelei viszonylag nagyok, tőlevélrózsát alkotnak. A virágok csoportosan fejlődnek a virágszárakon a lomb felett. A virágszínek között a fehér, sárga, narancs, barna és piros árnyalati találhatók meg, amelyek ráadásul pettyezettek. A virágok felfújt papucsra hasonlítanak. Szereti a párában gazdag levegőt, így a párásításról gondoskodjunk. Alulról öntözzük, a kaspóba vagy alátétbe öntsük az öntözővizet. Ne hagyjuk földjét kiszáradni! A szőrözött levelekre víz ne kerüljön, mert könnyen rothad a növény. A mérsékelten fűtött helyiségekben virágzik tartósan, a hőmérséklet ne legyen 16-18 C foknál magasabb.

Calceolaria herbeohybrida

Egynyári papucsvirágok

A C. mexicana egyéves növény, 50-60 cm-es magasságot érheti el a kertben. Sok sárga virágot nevel, melyek a virágzati szárak végén Calceolaria integrifolia 'Kentish Hero'felhőben nyílnak. Levele nagy, tagolt. Félárnyékban fejlődik a legjobban. Június végétől szeptember közepéig virágzik. Magjait elszórja és következő évben így újra megjelenik a kertben. A C. integrifolia is egyéves növény hazánkban. 50 cm magasra fejlődik, sárga vagy narancsos (’Kentish Hero’ fajta) színű virágai csoportosan virágoznak a szárak végén. Árnyékban is jól fejlődik, a beporzó rovarok kedvelik. A levelek akár a 20 cm hosszúságot is elérhetik, levélerezete jól látszódik, mutatós.

Évelő papucsvirágok

Calceolaria arachnoideaA C. fothergillii évelő növény. Elsősorban sziklakertbe ajánlott, erősebb fagyok esetén tövét védeni kell szalma vagy más szellős takaróanyaggal.Calceolaria fothergillii Ez a mutatós növény csupán 10 cm magas virágzásban. A virágok sárgák, piros torkuk van és rajtuk erőteljes fehér csík látható, június-júliusban nyílnak. Összességében a virágok egy nagyra nyitott szájú, groteszk arcra emlékeztetnek. A C. biflora ugyancsak évelő, alacsony, 10 cm magas növény. A virágok sárgák, enyhén pirosas barna pöttyözöttek. Latin nevét arról kapta, hogy a virágok többnyire párosával fejlődnek a szárakon. Sziklakertbe ültethető ez a faj is, május-júniusban virágzik. A C. arachnoidea 20-25 cm magas évelő növény. A levelei erősen, fehéren szőrözöttek, a tisztesfüvekre emlékeztetnek (Stachys). Virágai lilák, nyár elején nyílnak, nagyon különleges megjelenésűek.

The post Papucsvirág appeared first on Kert Lap.

Virágos kerítések

$
0
0

drótkerítésA drótkerítés takarása sok telektulajdonos problémája. A drótkerítés viszonylag olcsó, gyorsan felállítható, de szépnek, dekoratívnak nem nevezhető. Azonban ha néhány percet rászán az idejéből arra, hogy ezt a cikket elolvassa, akkor ezt a hibáját kiküszöbölheti! Először van néhány dolog, amit meg kell fontolni a növényválaszkor. Nézzük az igényeket, nézzük, mit szeretnénk: Virágos vagy zöld lombozattal borított kerítést? Örökzöld vagy lombhullató borítást? Egynyárit vagy évelőt?

Ha virágos futónövényt választanánk szívesebben több megoldás is adódik.

Választhatunk egynyáriakat:

Komlót ((Humulus lupulus), amely egyre divatosabb a természetközei kertekben, és nem feltétlenül sörérlelés céljából. A komló Humulus lupulus Aureuskétlaki, és számunkra a tobozszerű virágot fejlesztő termős komló az igazi. Középkötött, jó vízellátású, semlege pH-jú talajba, félárnyékba, déli fekvésvbe való. Helyigényes! Kb. félméteres magasság elérése után fejleszti azokat az oldalhajtásokat, amelyen a virágok is kialakulnak. Csak 2-3 hajtást hagyjunk meg. Amikor ezek is egy méteresre nőttek tekerjük a támasztékra. A hajtások napi 30 cm-t is nőhetnek.

Díszbabot ((Phaseolus coccineus) feketeszem

Feketeszemet (Thunbergia alata), amely szárdugványról, de magról is könnyen szaporítható kedvelt virág. Gyorsan fejlődik, és rátekeredik a támasztékra. Júliustól októberig virágzik. Napra vagy félárnyékba való. Vízigényes, de a pangó vizet nem tűri. Óvatos visszametszéssel tartsuk kordában. Fagyérzékeny, ezért inkább egynyáriként tartsuk, vagy edényben neveljük, amit télen világos, hűvös helyre viszünk.

golgotavirágGolgotavirágot (Passiflora sp.), illatos, mutatós virágai teszik kedveltté. Kacsokkal kapaszkodik. Nyáron és ősszel virágzik. Sok faja fagyérzékeny, de egyesek takarással átteleltethetők. Tavasszal vágjuk vissza. A régi hajtások visszafagynak, de helyettük új fejlődik. Szélárnyékos, szellős helyre való. Öntözést kíván. Tavasszal és nyár közepén tápoldatozhatjuk. Dugványozással vagy bujtással szaporíthatjuk.hajnalka

Hajnalkát (Ipomea sp.), amely nálunk csak egynyáriként tartható. Késő nyártól az első fagyokig virágzik. Háromkaréjú, sötétzöld levelei is impozánsak. Akár 5 méter magasra is felfut. Jó vízgazdálkodású, termékeny talajt igényel. Teljes napon vagy félárnyékban fejlődik. Az öntözést és a tápozást (3-1-2) meghálálja. A levéltetű károsíthatja.

Választhatunk évelőket:

nagylevelű pipavirágNagylevelű pipavirágot (Aristolochia macrophylla), amely különleges, nagy levelű kúszó növény, akár 10 méter hosszúra is megnőhet. Júniustól augusztusig virágzik. közepéig is eltart. A virágok illata a rothadó húsra emlékeztet, és vonzza a rovarokat. Hajtásdugványról szaporítható. Napos, félárnyékos talajt kíván. Kedveli a humuszos talajt, bőséges öntözést kíván. Ősszel a fagyok ellen takarást igényel. A fiatal növény akkor trombitafolyondárerősödik, ha a hajtását visszacsípjük.

10-12 méterre növő trombitafolyondárt (Campsis radicans), amely napos védett helyet, jó vízgazdálkodású talajt. Megfelelő körülmények között egész nyáron át virágzik. Gyökérsarjakkal szaporítható. Terjedő gyökerei miatt jobb, ha a lakóháztól, épülettől távolabb ültetjük. Télutón vagy nyár végén az egyéves és elvirágzott hajtásokat metsszük vissza 2-3 rügyre.

kerti klemátiszKerti klemátiszt (Cematis), amelynek sok fajtája nálunk rövid életű és igen érzékeny, többek közt fagyérzékeny. A sötét virágú fajták edzettebbek. 3-4 méter magasra fut. Dugványozással, bujtással szaporítható. Fény- és tápanyagigényes. Mégis inkább félárnyékba ültessük, mert a talaj felmelegedését nem viseli. Minimum 6 órás megvilágításra azonban szüksége van! Jól szellőző helyet igényel. Minimum 60 cm mély termőrétegű talajt igényel. Érzékeny a rovarkártevőkre. legjellegzetesebb betegsége a klemátisz gombás hervadás.kúszó hortenzia

Kúszó hortenziát (Hydrangea petiolaris), amely léggyökereivel 8-15 méter magasra kapaszkodik. Bogernyős virágai június-júliusban nyílnak. Frissen telepítve csak néhány év múlva virágzik, addig fogazott leveleivel díszít. Jó, termékeny nedves talajt kíván, a nedvesség megtartását mulccsal segíthetjük. Meghálálja az ültetés előtt a talajba dolgozott komposztot. Északi-keleti tájolású kerítésre futtassuk.

japánloncJapán loncot (Lonicera japonica), amelyet íves, hosszú porzós virágai tesznek különlegessé. 4-5 méter magasra fut. Télre kifejlődő kékes-fekete bogyói mérgezőek! Napra, még inkább félárnyékba való. Közepes vízigényű, de jó minőségű talajt igényel. Az alsó részek a cserje fejlődésével beárnyékolódnak, és felkopaszodhat. Koratavasszal erőteljesen metsszük meg, gyorsan, szépen kihajt.

10 méter magasra futó lilaakácot (Wisteria sp.), csüngő, tömött, lila virágfürtjei április-júniusban lilaakácnyílnak. Sarjhajtásairól szaporíthatjuk. Tápdús, mészmentes talajba ültessük, de a silányabb talajt is elviseli. Fiatalon, és szárazságban öntözést kíván. Szárazságtűrő és nem igényel tápozást. Pajzstetvek megtámadhatják. Helyét gondosan válasszuk meg, mert agresszívan növekszik rendszeres metszéssel tartsuk kordában. Az oldalhajtásokat ritkítsuk, és, ha eléri a végső magasságot, a hajtáscsúcsot kicsíphetjük.

Forrás: gardeningknowhow.com

virág a kerítésen

The post Virágos kerítések appeared first on Kert Lap.

Nárciszok

$
0
0

Március – április hónapban nyílik a nárcisz. Kertekben gyakori, de a vadon élő példányai is ismertek.

nárcisz mezőEz az illatos, mutatós, vágott virágként is közkedvelt nemzetség az amarilliszfélék családjába tartozik (Amaryllidaceae). A családba tartozó növények legnagyobbrészt trópusi vagy szubtrópusi, ritkán északi mérsékelt övi elterjedésű, hagymás vagy ritkábban rizómás, gyakran tőlevélrózsás növények. Mintegy 860 fajukat ismerjük. Virágzatuk ernyőszerű, vagy a virágok magánosak. A Narcissus nemzetségbe többnyire tavasszal virágzó, illatos virágú, hagymás növények tartoznak. A nemzetség géncentruma a nyugat- mediterrán.

A kárpátok védettebb völgyeiben még találkozhatunk nárciszmezővel, például a Huszt közelében levő Kőrösös (Kiresi) falu határában vagy Hargita megyei Oklánd környékén.. A 256,5 hektáros terület 1979 óta védett. Az itt nyíló nárciszok szára 20-40 cm magas, viráguk 5-7,5 cm átmérőjű. Az a vad nárcisz, amely Magyarországon is és Székelyföldön több helyen virít, a keskenylevelű nárcisz, Narcissus angustifolius, az Alpok, Erdély és a Balkán nárcisza. Hegy- és dombvidéki flóraelem. A valószínűleg elsőként termesztett fehér nárciszhoz (Narcissus poeticus) hasonló, de virágai kisebbek, levelei keskenyebbek.

Miután a nárciszt régóta termesztik, hibridizálják, szelektálják, és gyakorta kivadul, nagyon nehéz megállapítani, hogy őshonos vagy neutralizálódott-e a kérdésese faj.

Lippay János nárcisz bemutatója

Magyarországon a 17. század elején említik először a szegfűvel,levendulával, rozmaringgal egyetemben. A XVI. században Narcissus angustifoliuskultusza általánossá lett. Nagy szerep jutott a nárciszoknak a magyar kertekben a XVII. században, amikor a Pozsonyi kert szerzője, Lippay János, a barokk legkedveltebb virága, a tulipán után a nárciszokkal folytatja a hagymás virágok sorát:

“Narcissus virágnak legyen második helye a gömbölyű gyökerű virágok között, aki noha nem oly sokféle színekben, mint különböző állatjában. Közönségesen fehér és sárga… Némelyek idején kikeletkor virágoznak, némelyek későbben, június felé. Ezek közül ismét némelyek teljesvirágúak, némelyek nem. Akik nem teljesek, azoknak közepin egy pohárocska van kiformálva, levelei virágjának közönségesen szélecskék, némelyeknek hosszúkácskák. Némelyeknek mégis öreg virágjuk van, némelyeknek középszerű, némelyeknek kicsiny. Az öreg teljesvirágú, mint a rózsa, sárga, kit márciusbéli pohárnak neveznek, mindjárt kikeletkor virágzik. Más öregvirágú, kinek csak a belső hosszú pohára teljes, ki későbben virágzik, jó illatú. Vagyon kisebb fehér, teljes, kinek közép levelei egy kevéssé sárgácskák, igen drága illatúak. Narcissus de Alepo az ő neve, egy szálon három-négy. Spanyol nárcissus teljes, aranyszínű sárga, igen kedves ilaltú, egy gyenge szálacskán egynehány. Ismét spanyol nárcissus, csöveslevelű, fordult virágú, igen jó szagú, sárga. Kénkőszínű sárga, aranyszínű sárga, hosszú pohárú, nem teljes.

Hasonló halavány színű fehér, sárga levelű, kicsiny sárga pohárú, középszerű, szagos. Fehér virágú, sárga kicsiny pohárú, jószagú, egy száron 14 virág is vagyon. Josefstabel németül Fehér, kicsiny virágú, kicsiny fehér pohárú, 17 is egy szálon, igen jó illatú, kit, ha az ember a szobába viszen, az egy szobát betölti gyönyörűséges illattal. Fehér öreg virágú, közönséges, kinek pohárocskája veressel prémezett. Ezek közül némelyek kikeletkor, némelyek későbben virágzanak. És több ilyen kimondhatatlan jóillatú narcissusvirágok, kiknek nagy részét ez mostani esztergomi érsek urunk ő Nagysága, örök emlékezetre, mind maga pozsonyi kertjében, mind egész Magyarországon elsőben hozatta be.”

A nárcisz nemzetség kertészeti felosztásaNarcissus poeticus

A nárciszok virágfelépítése jellegzetes: a hagymásokra jellemző leples virágzatú, csészelevéllel nem rendelkezik. A virág lepellevelekből és melléklepelből áll, amely csővé forrt össze, ez utóbbi a nárcisz csupra, amelynek színe és mérete fajra jellemző sajátság. A lepellevelek színe fehér vagy sárga, a csupor színe fehér, krém, sárga, barack színű és narancsos lehet.Narcissus pseudonarcissus

Törzsfajok és természetes hibridek

A legrégibb termesztett fajtaként számon tartott fehér nárcisz (Narcis poeticus) virága fehér, a melléklepel sárga, a lepelcimpák széle piros.Virágkorát a 16. században érte el. Európa délnyugati részén honos. Jávorka által 1925-ben leírt, Magyarországon előforduló fajai, hibridjei még az alábbiak: a szintén fehér virágú, keskeny levelű, és keskeny lepelcimpájú N stellaris, a páros fehér virágú N. X biflorus (a Narcissus poeticus és Narcissus tazetta természetes, steril hibridje). A sárga virágú nárciszok közül a N. pseudonarcissus mellékleple és a lepelcimpák egyforma hosszúságúak, a Narcissus tazettaN. X incomparabilise  (a Narcissus pseudonarcissus és a Narcissus poeticus természetes, steril hibridje, amelyet már a 16. században termesztettek Itáliában) mellékleple félakkora, a N. jonquillae mellékleple harmad akkora, mint a lepelcimpák. Többvirágú a N. tezetta. Ezek közt találhatók azok a törzsfajok, amelyekből a rengeteg kertészeti fajta előállt. A teltvirágú nárciszok a 17. században jelentek meg. A sokféle kertészeti változatot manapság 12 divízióba sorolja a Londoni Kertészeti Társaság (RHS, 1998) . Magyar rendszerezése 1975-ben történ meg.

nárciszok rendszerezése

Forrás: http://phd.lib.uni-corvinus.hu/233/1/kohut_ildiko.pdf

Nárcisz kertészeti felhasználása

A korán nyíló kerti nárcisz fajták hosszan virágoznak az alacsonyabb hőmérsékletnek köszönhetően. A nárciszok hagymáját nem kell felszedni. Legjobb helyük olyan lombhullató fák árnyékában van, amelyek április végén fakadnak.  Szakemberek szerint az alábbi társítások a legmegfelelőbbek: díszbarack (Persica davidiopersica), japánbirs ( Chaenomeles superba ’Ernst Finken’), valódi japánbirs (Chaenomeles japonica), kis télizöld meténg (Vinca minor), cseresznyeszilva (Prunus cerasifera ’Nigra’),  babarózsa (Prunus triloba), nagyvirágú Liliomfa (Magnolia×soulangiana),  kerti aranyfa (Forsythia×intermedia).

Vágott virágként nem tűr maga mellett más virágot, más díszt. A teljes növény ,különösen a hagymája, mérgező alkaloidokat, likozint, nárcisz tulipánfa alattgalantamint tartalmaz.Tünetek a fogyasztást követően néhány órán, esetleg napon belül nehézlégzés, hányinger, hányás, verejtékezés, görcsroham, gyomor- és bélgyulladás. A mérgezés okozta halálozási arány 30%. Első segélyként gyomormosás/folyadékpótlás, aktív szén bevitele segíthet.

Miért nem virágzik?

A virágzás elmaradását okozhatja a tápanyaghiány. Ültetéskor, a levelek megjelenésekor és a virágzás megindulásakor N-P-K 5-10-10 összetett műtrágya adása javasolt.

Ha a N aránya a műtrágyázáskor magasabb, az inkább a levélképzésnek kedvez, és a virágzás elmaradhat.

Ha túl árnyékos helyre ültettük őket, ahol a nap legalább felerészében árnyékban vannak, a virágzás szintén elmarad.

A rossz vízvezetésű, pangóvizes területeken bazális gyökérrothadás léphet fel, ami a levelek csíkosságát, a növény és a virágok deformációját okozhatja.

A hagymagumókat érő stressz hatása is elmaradhat a virágzás. Ilyet okozhat az átültetés, a növény visszahúzódása előtti levéleltávolítás.

Felhasznált irodalom:
kitaibelia.unideb.hu
phd.lib.uni-corvinus.hu

nárcisz mix

Nárcisz Jonquilla, Tazetta és Poeticus

 

 

The post Nárciszok appeared first on Kert Lap.

Léggömbhagyma

$
0
0

díszhagymákPerzsia Csillaga – arab animációs filmsorozat? Óriási tévedés! A díszhagymáról van szó, amelyet csillagra emlékeztető virágai miatt angolul Perzsia csillagának hívnak. Senki ne húzza fel az orrát az ötletre, hogy hagymát ültessen dísznövény gyanánt. Bizony sok díszhagyma lehet kertünk ékessége, az apró termetű Allium moly-tól az óriás Allium gigantea-ig. Mindnyájan rendkívül ellenállóak, és szemet gyönyörködtető színvariációkban, rózsaszín, ibolyakék, sárga, fehér színű, mutatós virággömböket fejlesztenek. Remélhetőleg ennyi meggyőzés elegendő ahhoz, hogy máris kedvünk kerekedjen díszhagymát telepíteni kertünkbe. Hadd mutassam be az egyik kedvencet, a léggömbhagymát.

Hagymanemzetség

Először ismerkedjünk meg a hagymafélék családjával (Alliaceae) és a hagymanemzetséggel (Allium). A család 30 nemzetségének mintegy 600 fajára jellemző, hogy a növényeknek föld alatti hagymája, ritkábban rövid rizómája van. Az Allium nemzetség fajainak zöme az északi féltekén terjedt el (Európa, Ázsia, Közel-Kelet). Sokan gyógy- és fűszernövények. Leveleik gyakran tőállók. Virágzatuk álernyő, amelyet két vagy több buroklevél vesz körül. Felső állású magházukból toktermés alakul. Jellemző, átható illatú vegyületeik a kéntartalmú hagymaolajok. A hagymát vágó háziasszonyokat a tiopropanol-kén-oxid ríkatja meg.

Díszhagyma botanikája

A léggömbhagyma (Allium christophii) nemzetségének egyik legszebb virágú tagja. Irán, Afganisztán és Törökország a hazája. Az 50 cm magas léggömbhagyma levelei tőállóak, csövesek, a levélzet enyhén hamvas, szürkés zöld, U keresztmetszetű, a csúcs felé vékonyodó, enyhén serteszőrös. Magszára belül üres, alsó harmadában kidudorodó (felfújt) tőkocsány. Virágzata a magszár végén a sok apró virágból álló, gömb alakú, fejecskeszerű 20-30 cm átmérőjű ernyővirágzat. Csillagra emlékeztető virágai miatt hívják angolul Perzsia csillagának. Termése háromrekeszű tok. A teljes növény fokhagymaszagot áraszt.

perzsia csillaga

Csillagra emlékeztető virágok

Díszhagyma környezeti igényei

Legjobban tűző napon díszlik, félárnyékban és árnyékban hamar kikopik. Közepes vízigényű. Nagy szárazságban heti egyszeri locsolást kaphat, de nem szükséges. Különösen a kötött, nehéz, zsíros, agyagos, tápanyagban gazdag talajokra ajánlott, de a homokos talajokon is megél.

Díszhagyma kertészeti felhasználása

Virága száraz és vágott virágként is mutatós. Virágzata nagyon kedvelt és értékes vágott virág a ballagások idején. A vágott virágok hosszú életűek. Virágzata a virágok megtermékenyülését követően már szárítható, szárazvirágként 2-3 évig is eltartható. Ha elvirágzott, és a növény visszahúzódott, akár meg is hagyhatjuk a termésfejeket, mert még hónapokig díszít. Másik lehetőség, hogy levágjuk, és fejjel lefelé függesztve szárítjuk díszítés céljából.

léggömbhagyma virágágyban

Mikor, hogyan és hová ültessük a díszhagymát?

Magról is szaporítható, ha türelmesek vagyunk, de ebben az esetben 4-6 év múlva gyönyörködhetünk csak a virággömbökben. Hagymáját nem szükséges évenként felszedni, 4-5 évig, vagy még tovább is egy helyben hagyható. A sarjak leválasztása a nyugalmi időszakban történjen, a nagyobbak már a következő évben is virágozhatnak. Hagymáját tehát kora tavasszal duggassuk. Ekkor azonban csak a következő évben várhatunk virágokat. Ha mielőbb szeretnénk virágában gyönyörködni, akkor az ősz a megfelelő időpont. A hagyma mérete háromszorosának megfelelő mélységbe kerüljön a talajba, egymástól mintegy 30 cm távolságra. Magról vetve csak 4-6 év után virágzik.

Mivel a levelek a virágzáskor már sárgulni kezdenek, évelők közé tanácsos ültetni. Legjobban csenkeszek között mutat. De ültethetjük évelő gyógynövények közé is. Igen hatékony, ha talajtakaró évelők közé kerül. Ezek hamar kitöltik a hagyma leveleinek visszahúzódásakor támadt űrt. Az árnyékliliom, a macskamenta (Nepeta) és a Geránium levelei szintén takarják az üresen maradt helyet. Remekül mutat palástfűvel (Alchemilla), pasztell színű virágokkal, rózsákkal, peóniákkal.
léggömbhagyma diszpipacs társaságában

The post Léggömbhagyma appeared first on Kert Lap.

Nebáncsvirág

$
0
0

A nebáncsvirág hibridek, minden árnyékos helyet felvidítanak! Tartásuk egyszerű, de van néhány dolog, amit nem árt, ha tudunk róla.

Impatiens nemzetség

nebáncsvirag tömeges kiültetésA növény magházából önerőből szétszóródó termések keletkeznek, innen ered a fajgazdag, a nebáncsvirágfélék családjába (Balsaminaceae) tartozó nebáncsvirág (Impatiens) nemzetség neve is. Érintésre a termések kilökődnek, és szétszóródnak.

Az Impatiens nemzetség kb. 850 fajt számlál. Sokan az óvilági trópusokon honosak, túlnyomórészt a trópusi esőerdők nedvdús, törékeny, lágyszárú növényei. A virág kétoldalian részarányos (zigomorf), színes csészéjű. Az öt csészelevélből az alsó sarkantyúban végződik. Miután az oldalsó sziromlevelek kettesével összenőttek, a virág látszólag háromszirmú. A család egyetlen nálunk őshonos faja, az erdei nebáncsvirág (Impatiens noli-tangere), nyirkos bükkösök, ligeterdők tömeges növénye. A nebáncsvirágok több képviselője kedvelt dísznövényünk.

Nebáncsvirág kiültetése

A kertészetek palántákat forgalmaznak, de nem árt, ha tudjuk, hogy magról és hajtásdugványról is szaporíthatjuk őket. Figyeljünk rá, hogy a megvásárolt palánták földjét a kiültetésig is tartsuk nedvesen, mert gyorsan lankadnak, ha nem megfelelő a vízellátásuk.

A nebáncsvirág mind virágágyásban tömegesen ültetve, mind szegélynek, mind dézsás növényként mutatós. A nedves, jó vízgazdálkodású, nem pangóvizes talajt és a félárnyékot kedveli. Elviseli a napos helyeket is, ha akklimatizálódhat hozzá. Ilyenkor a kiültetés előtt egy héten keresztül fokozatosan szoktassuk a napfényhez a növényeket, úgy, hogy mindig több időt tölthessenek a napon.

Ha már nincs fagyveszély, kiültethetjük. A szokásos módon ütögessük ki a növényt a konténerből fejjel lefelé, és az esetlegesen kilógó, felesleges gyökereket vágjuk le, majd ültessük őket a méretüknek megfelelő ültetőgödörbe, hordjuk vissza a kikupacolt földet, és alaposan öntözzük be. Akár 3-5 cm-re közel is ültethetjük őket egymástól.nebáncsvirág dézsában

Nebáncsvirág gondozása

Hetente egyszer jól öntözzük meg, ez különösen a hőmérséklet emelkedésével fontos, ilyenkor növeljük az öntözővíz mennyiségét. Dézsába ültetve napi rendszeressége kell öntözni. Kétszer tápoldatozhatjuk, egyszer a szezon kezdetén és egyszer a szezon közepén.

Virágaikban egész szezon alatt gyönyörködhetünk, anélkül, hogy az elhervadt virágfejeket el kellene távolítani.

Új-Guineai nebáncsvirág

Új-Guineai nebáncsvirágAz új-guineai nebáncsvirág nagy virágaival, ragyogó, erős levélzetével, és nagyobb napfény tűrésével különbözik rokonától, a szobai díszként is közkedvelt törpe nebáncsvirágtól (Impatiens walleriana). Húsos, bokorszerűen elágazó hajtásrendszerű növény, felálló hajtású és kúszó változatokkal. A nagy, lándzsás levelek gyakran vörös-zölden vagy sárga-zölden tarkák. Nagy virágai leggyakrabban hófehér, levendulakék, bíbor, rózsaszín, vörös, narancssárga színben pompáznak.

A hibridekről az 1890-es években tesznek említést először, és egész Európában elterjedt. Az 1900-as évek elején atka kártétel miatt háttérbe szorult. Az 1970-es években újra felfedezték őket.

Az All-America Selections (AAS; www.all-americaselections.org) USAban és Kanadában tevékenykedő az új fajtákat teszteli és díjazza. 2014. év elején jelentették be, hogy a tesztelések eredményeként díjnyertes a Impatiens hawkeri Florific Sweet Orange fajtát. Két színű, lazac és sötét narancs színű, 5 cm-es virágai, bronzos lombozata a legszebben függesztett virágkosárban mutat.20-25 cm termete miatt a virágágyások előterében is kiválóan érvényesül. A rovarkártevőknek is ellenáll.

Szultán nebáncsvirág szaporítása hajtásdugvánnyalnebáncsvirág gyökereztetés

Válasszunk egy nem virágzó hajtást, amely legalább két szárcsomót visel, és vágjuk le a hajtást az alsó csomó alatt. A vágásfelületet gyökerező porba is márthatjuk, de ez akár el is maradhat. A hajtásokat ültessük akár virágföldbe, akár vermikulit vagy perlit és tőzeg keverékébe. Ha felfedezünk a hajtáson virágrügyet, nyugodtan kicsíphetjük. Ezt követi a beöntözés. A cserepeket állítsuk világos helyre, de a közvetlen napfényt kerüljük. Ha az ágyásunk félárnyékos, egyenes ki is ültethetjük a dugványokat. A kis hajtások néhány héten belül begyökeresednek. Ekkor átültethetjük őket a nekik szánt végleges helyükre.

Az hajtások vízben is könnyen begyökeresednek. Ha az alsó leveleket annyira eltávolítjuk, hogy azok nem érnek a vízbe, olyan mélyen tegyük vízbe, hogy az néhány szárcsomót lepjen el a víz. Ezután világos ablakba tegyük. A vizet naponta cseréljük, hogy friss és tiszta maradjon. Ha már szemmel láthatóan gyökereket fejlesztett ültessük őket végleges helyükre.

nebáncsvirág kiültetés fa árnyékában

The post Nebáncsvirág appeared first on Kert Lap.


Kerti orgona

$
0
0

Megéri, hogy helyet szenteljünk az orgonának kertünkben, mert gondozása könnyű, metszéssel jól alakítható és virágainak illata nélkül a tavasz nem az igazi. Kevésbé mutatós virágú fajtáiból nyírott sövény nevelhető, részük megkötésére is kiváló.
orgona virágzat

A kerti orgona története

Elő-Ázsiában, a Balkánon, egészen a Kárpátok déli pereméig őshonos, az olajfafélék családjáb (Oleaceae) orgona nemzetségbe tartozó (Syringa) orgona (Syringa vulgaris) régóta csodáltba ejti a virágkedvelőket, köszönhetően virágzata szépségének és jellegzetes illatának. A török hódítások idején valószínűleg a törökök is a Balkánon találkoztak vele. Eljutott Isztambulba is,  ahonnan 1563-ban Ogier Ghiselin de Busbecq (1522-1592) I. Ferdinánd császár konstantinápolyi követeként Bécsbe vitte a dugványokat, 1589 májusában virágoztak kertjében először. Busbecq megajándékozta vele Charles de l’Écluse-t (Clusius Károly, Carolus Clusius 1526 – 1609), kora legnagyobb botanikusát is. Az ő közvetítésével gyorsan elterjedt Európában. Magyarországra nyugati közvetítéssel került, illetve a törökök elől menekülő szerbek és horvátok hozták magukkal, használták térhatárolóként kertjeikben. Francia nemesítők sokféle fajtát állítottak elő. Az orgona divatkorszaka 1890— 1910 táján emel­kedett csúcspontjára, de előkelő helyét még a hú­szas és harm incas években is tartotta.

A pozsonyi érseki kertben már 1664-ben ültet­ték, 1793-ban írtak arról először, hogy a magyar kertekben többfelé található orgona. A Magyarországon található régi fajták virágai kevésbé mutatósak, viszont rendkívül, szinte kiirthatatlanul terjednek, tarackolnak, igénytelenek, szárazságtűrők, ami azt jelenti, hogy autóutak mentén a részük megkötésére kiválóan alkalmasak (pl. sas-hegyi klón). Ezzel a témakörrel a Kertészeti Egyetem kutatói foglalkoztak mélyebben. A Szentendréről származó változat további előnye, hogy a nagyobb méretű virágaival is megfelelően díszít.
Forrás: Az orgona

Kerti orgona botanikája

vágott orgona

Az alapfaj, a közönséges orgona 3-5 méter magasra növő, kerekded cserje vagy kis fa, amely április-májusban hozza virágait. Erőteljes terjedését magyarázza, hogy magoncai hosszabb-rövidebb karógyökeret fejlesztenek, de hamarosan földalatti vegetatív szaporító hajtásokat (tarackokat) fejlesztenek, és tarackjai révén idővel sűrű sarjtelepet képez. Azonban metszéssel és a sarjak eltávolításával egytörzsű fácskává nevelhető, bonsai készítésére is alkalmas. Dús bugavirágzatot fejleszt. Kétivarú, sugaras szimmetriájú, négytagú virágainak csészeleveleik aprók, forrtak, a sziromlevelek körülbelül 1 cm hosszú pártacsővé forrtak össze, a pártacimpák kerekdedek, két porzója a pártacső belsejéhez hozzáforrt, csak a portokok szabadok. Termése apró, két kopáccsal nyíló tok. A közönséges orgona elsősorban mutatós, illatos virágai miatt régóta ültetett díszfa. Kivadulásra hajlamos. Forrás: Terra Alapítvány- Síringa vulgáris L. – közönséges orgona

Kerti orgona gondozása

Syringa vulgaris  'Agincourt Beauty'Az ősz az orgonaültetés ideje

Amikor az ültetőgödröt kiássuk, figyeljünk oda a gödör átmérőjére is. Ugyanis, ha az kisebb, mint a gyökérlabda átmérőjének háromszorosa, begyökerezési problémák léphetnek fel. Fontos, hogy a gyökerek nagyobb hányada olyan talajrétegben legyen, amely a csapadék lehullását követő átnedvesedik.

A fiatal növényt alaposan öntözzük meg, távolítsuk el a környezetéből a gyomokat, és trágyával Syringa vulgaris 'President Grevy'dúsítsuk a talaját. Ha az ültetőgödörből kitermelt földhöz szerves anyagot keverünk, és azt hordjuk a gyökérlabdára, akkor 3-5 évre elegendő tápanyagot szolgáltatunk a gyökerek növekedéséhez.

Az öntözést illetően eltérőek a vélemények. Az öntözővíz mennyisége és gyakorisága attól függ, hogy milyenek a klimatikus és a talajviszonyok. Ha kevés az öntözővíz a csemete kiszáradhat, ha túl sok, kiszorulhat a talajpórusokból a levegő, ami gyökérfulladáshoz vezethet.

7-8 cm-es mulcsréteg borítás feltétlenül ajánlott, amellyel az ültetéssel megbolygatott talajfelszínt takarjuk. Ezzel biztosítjuk a megfelelő talajnedvességet, és talajhőmérsékletet is temperáljuk.

Syringa vulgaris 'Sovetskaya Arctika'Ne feledjük, hogy a két évesnél fiatalabb növények ritkán virágoznak. Sok fajta első éveiben a gyökérfejlesztéssel van elfoglalva. Egyes fajták hamarabb, mások később indulnak virágzásnak. Ilyenkor várjunk türelemmel.

Mi történik, ha az orgona később sem örvendeztet meg virágaival?

Az orgona őszi levélzete megfelelő viszonyok között szépen be tud bronzosodni, de mégsem a levelei miatt kedveljük, hanem tavasszal illatozó virágaiért. Az orgonavirág a ballagás és az anyák napja elmaradhatatlan kelléke. Mondhatnánk, nincsen tavasz orgonavirág nélkül.

Két éve ültettem egy remek dupla virágú orgonát, de sehogy sem akar virágozni. Mit tegyek?  – Hangzik el gyakran a kérdés.

Az okok: Syringa vulgaris 'Tinkerbell'

Sok más tavasszal virágzó cserjéhez hasonlóan az orgona is fás hajtáson virágzik. Az idei hajtásokon tehát jövőre indul meg a virágfejlődés. Ha kora tavasszal végezzük a metszést, akkor a virágos hajtásokat is eldobjuk. Ezért a metszésre csak elvirágzás után kerüljön sor. Az elnyílt virágokat távolítsuk el virágzás után, azért, hogy a növény ne a magképzésre fordítsa az energiáját, hanem a hajtásképzésre és a következő évi virágzásra.

A virágrügyeket a tavaszi fagyok károsíthatják.

Az orgonabokor szereti a napot, árnyékban nem indul virágzásnak.

Syringa vulgaris 'Beauty of Moscow'Kötött, de tápanyag dús talajt igényel. A szükséges tápanyagot gyakran csak a talajfelszínre tudjuk szórni, és hagynunk kell, hogy a többit a természet intézze.

A virágzás elmaradhat akkor is, ha a talaj nem megfelelő vízgazdálkodású. És annyira kötött, hogy a vízelvezetés hosszú időt vesz igénybe.

A virágképződéshez hideghatásra van szüksége. Ha a téli fagyok elmaradnak, a virágzási kedv is csökken.

Magyar orgona

Tavasz végén nyílik a különleges, rózsaszínű, vagy lilás árnyalatokban pompázó, kellemes illatú Magyar orgona – Syringa josikaea, Syringa  josikaeaamely a magyar, vagy kárpáti orgona nevet viseli. Manapság a 3-5 m-esre megnövő, cserje nemesített példányait kínálják a dísznövény-forgalmazó cégek. Nemcsak forrt pártájú, megnyúlt, 20 cm hosszú virágzatai szépek, hanem ovális, fényes, sötétzöld levelei is mutatósak.

Ez az egyetlen harmadkori maradványfaj, amelynek élőhelye csak Erdélyben és a Kárpátalján fordul elő mészkősziklás bükkösökben, Székelykő, Csucsa, Nagysebes erdeiben, illetve a Kárpátalján, a Nagyberezna járásban. A Jósika-orgona legközelebbi rokonait Távolkeleten, Kínában a Csendes-óceán partjának közelében kell keresni!
Részletes információk:
Kohut Erzsébet: SYRINGA JOSIKAEA JACQ. FIL. EX RCHB. ÉS A LEUCOJUM AESTIVUM L. KÁRPÁTALJAI TERMÉSZETES ÁLLOMÁNYAINAK FELMÉRÉSE ÉS IN VITRO SZAPORÍTÁSA (2013) Doktori értekezés

vágott orgona

 

The post Kerti orgona appeared first on Kert Lap.

Árnyat adó fák

$
0
0

császárfaA különböző fafajok mind másféle árnyékot vetnek. Más árnyékot vet a magányosan álló fa, és más a csoportos fák árnyéka. A lombhullatók legerősebben nyáron árnyékolnak. Ismerkedjünk meg néhány árnyékot adó, lombhullató fával.

A fák árnyéka, valamint az általuk kibocsátott vízpára csökkenti a levegő hőmérsékletét. Tanulmányok igazolják, hogy a nyári nappali hőmérséklet a fákkal beárnyékolt területeken 3-6 o C-kal alacsonyabb, mint a famentes részeken.

árnyat adó fák

Az ún. sétáló árnyékban szépen fejlődik a nebáncsvirág.

A városi zöldfelületeken mind az őshonos, mind a külhonos fáknak van létjogosultsága. A városi ártalmakat legjobban tűrő fák többsége más országokból, kontinensekről hozott fajok közül kerül ki. A jó várostűrő fák némelyike száraz vidékekről származik, sokan viszont épp vízparti pionír társulásokban élnek. A hazai fajok hosszú életűek, a klímához illeszkedtek, hozzátartoznak a hazai tájképhez. Szinte minden helyzetben használhatók, minden helyzethez illeszthetők.

évelők fák árnyékában

Fák árnyékában fejlődő árnyékliliomok és tűzgyöngyvirágok

Nyárfa

fekete nyárA fehér nyár (Populus alba) 35 m-ig megnövő fa. Gyorsan fejlődik, ezért egy idő múlva túlnő a kerten, és lehet, hogy ki kell vágni. A hazai nyárak közül a leglassúbb növekedésű a laza lombozatú, táncoló árnyékot adó rezgőnyár (Populus tremula).  Remek árnyékot ad a fekete nyár (Polulus tremula) is, de a fa koronája idővel szétesik, amit ifjító metszéssel tarthatunk karban. Növekedése 30-40 évig tart. Átlagos magassága eléri a 43 métert. Tehát kiskertbe ezt se ültessük. A jegenyenyár (Populus nigra cv. Italica) gyors növekedésű, oszlopos koronájú, gyorsan fejlődik, eléri a 25 m magasságot, árnyékadóként kevésbé jön számításba.

Nyírfanyírfa

A közönséges nyír (Betula pendula) gyorsan 15 méterre növő fa vékony lecsüngő hajtásokkal. A szárazságra érzékenyebb, mint a nyár. Jellegzetes, táncoló árnyékot ad. A vörös levelű nyírfa  (Betula pendula ‘Purpurea’) legfeljebb 10 méteresre növő, viszonylag lazább koronájú, kiskertbe megfelelő, és árnyékol is. Az oszlopos nyírfa  (Betula pendula ‘Fastigiata’) 8-10 méter magas, zárt, oszlopos koronájú fa, árnyékolás céljára ne válasszuk.

kislevelű hársHársfa

A hársfák általában magas termetűek, ezért kiskertbe lehetőleg ne válasszuk. Magyarországon őshonos a kislevelű hárs (Tilia cordata), a nagylevelű hárs (Tilia platyphyllos) és az ezüsthárs (Tilia tomentosa). A kislevelű hárs 30 m magas, viszonylag igénytelen. Üde, mély talajokon növekszik a legjobban. Zárt, sűrű ágrendszere, szabályos, terebélyes lombkoronája mély árnyékot ad. A nagylevelű hárs a hűvös hegyvidékek fája, ezért kiskertbe ritkán kerül. Az ezüst hárs magassága a 30 m-t is meghaladhatja. Az idős fák földre könyöklő ágai legyökeresedhetnek. Ezüstös hatást kelt, amikor leveleit tűző napon megfordítja, hogy a párolgást csökkentő molyhos fonákot érje a nap.

 

Török mogyoró

A török mogyoró (Corylus colurna) szabályos kúp alakú, 8-10-15 méter magas, fölöttébb díszes koronája miatt gyakran parkfának ültetik. Sokszor már a tövétől elágazik. A legmostohább körülmények között is megél. Fény- és melegigényes faj, a szárazságot is jól tűri. Törmelékkel kevert, száraz homoktalajokon még a legszárazabb országrészekben is sikerrel ültették városainkban. Igen mély árnyékot ad. A bokorfák tőből elágazók, több tengelyűek, vagy alacsony törzsűek. Teljes magasságuk 25 m, törzsük körméret 5-8 cm. A gyerekek szeretik, jól mászható. A földre fekvő ágakat a kerttulajdonosok ellenben nem szeretik, mert bújóhelyül szolgálhat. Kb. 1 méterig feltisztítható.

törökmogyoró

juhar levelű platánJuharlevelű platán

A juharlevelű platán (Platanus acerifolia) intenzív növekedésű, nagy termetű, 30 méterre is megnövő, terebélyessé fejlődő koronája hamar mély árnyékot ad. Igénytelen, talajban nem válogat, ezért parkokban kiváló. Széles utcákba is ajánlott sorfának. Azonban virágzásban allergén hatású lehet, ezért kétszer is gondolja meg az, akinek szénanáthája van, hogy ültessen-e a kertjébe.

The post Árnyat adó fák appeared first on Kert Lap.

Pázsitgyepet alkotó fűfajok

$
0
0

fűkeverékBár pázsitot sokféle céllal használhatunk, pl. díszítés, pihenés, sportolás, minden esetben elvárjuk, hogy tömött, egyöntetű, “puha”, strapabíró és szép zöld legyen. Mindezek a tulajdonságok a gondozás és környezeti tényezők hatásán túl a gyepalkotó fűfajoktól/fajtáktól függnek.

Strapabíró pázsitfűre van a leggyakrabban szükségünk. De azt tudnunk kell, hogy a pázsitot alkotó pázsitfüvek életképességét akkor a legmegfelelőbb, ha nem tapossák;  ha nem nyírják túl mélyen; ha nem páraszegény a környezet.
Ebből a három kritériumból gyakran legalább egy hiányzik.

Gyep tömöttsége

A tarackkal terjedő fajták jól záródó pázsitot alkotnak, de igényesek. A csomósan terjedő fajták rosszul záródó pázsitot képeznek, de szárazságtűrőbbek, igénytelenebbek.

A legtömöttebb gyepet a vörös csenkesz és a tarackos tippan adja, őket követi a sorban az angol perje és a réti perje.

Sportgyep és a díszítő pázsit

A pázsit a legigényesebb fűféléket tartalmazza. Tápozást, öntözést, gyakori nyírást igényel. A sportgyep tömött,  jó tűri a taposást, ugyanakkor megkívánja a rendszeres öntözést. Mindkét típusnál fontos az egyöntetűség, az üdeség, vagyis rendszeres gondozást igényel.

Leggyakoribb gyepalkotókangolperje

Házikertekben legnagyobb igény a sportgyepre van. A leggyorsabban fejlődik, a legszebb lombú, a fűmag keverékekben gyakori angolperje (Lolium perenne), illetve kertészeti fajtái , pl. a ‘Fairway’ és a ‘Roadrunner’. Laza bokrú, évelő, ha kaszálás vagy legeltetés útján magszárba szökkenését megakadályozzuk, 4-5 évig is zárt gyepet alkotó aljfű. A természetes gyepben bokros és rövid tarackos változatai fordulnak e1õ. Jól fejlett, erős gyökérzetű. Az üde fekvésű gyepes területek és parkok fontos pázsitfüve, a sportfűkeverékek  egyik alkotója. Jól tűri, sőt igényli a taposást. Betegségekre nem érzékeny. Kötött talajon is jól fejlődik. Hátránya, hogy vízigényes. Száraz területre nem ajánlott. Tápanyag igényes. A kiritkult, felcsomósodott gyep újratelepítését igényel.

réti perjeEgy másik fontos alkotó a réti perje (Poa pratensis), amely az egyik legértékesebb, a természetes gyepben is szinte mindenütt előforduló, legelőn és kaszálón egyaránt értékes évelő (8-10 évig megmarad), tarackos aljfű. 20 fok nappali középhőmérsékleten nyolc nap alatt kikel. Inkább laza talajba való. Széles és keskenylevelű változatait ma már külön fajba sorolják. A réti perje a legeltetést, a rágást, a tiprást kiválóan bírja, de előnyösen alkalmazható az erózió elleni védekezésben is. Tarackoló, nagy az önfelújító képessége. Tápanyag és vízigénye kisebb, mint az angol perjéé.  Hátránya, hogy lassan kel, lassan fejlődik. Az agresszív füvek elnyomják. Árnyékban kiritkul, ezért vörös csenkesszel keverik. Lisztharmatra és rozsdára érzékeny. A vetőmag drága. Árnyékosabb helyre ajánlottak a lcérnatippanigeti perje (Poa nemoralis) és a törpe perje ( Poa supina), melyek viszont kevéssé terhelhetőek.

A tippanok (Agrostis) megjelenésükben szétterjedők, laposak, tarackolók, tömött gyepet alkotnak, a pázsit fűkeverékek alkotói. A cérnatippan (Agrostis capillaris)   strapabíró fűféle, a szélsőségesen mélyre vágást is elviseli. Talajban nem válogat, a száraz körülményeket elviseli, de az öntözést meghálálja. Hátránya, hogy más fajokat elnyomhat. A tarackos tippan (Agrostis stolonifera var. prorepens) is tömött gyepet alkot, de hátránya, hogy nem viseli a nagyobb igénybevételt, öntözést igényel.

tarackoló vörös csenkeszA csenkeszek (Festuca) bokros csomókban, gyorsan fejlődnek,  de hamar kikopnak, színük szürkés, a kötött talajokat nem szeretik. Gyepekben leggyakoribb a tarackoló vörös csenkesz (Festuca rubra var. commutata ‘Florensate’). Virágos pázsitok, nyílt zöld felületek, rézsűk fontos alkotói. A vörös csenkesz (festuca rubra ssp. rubra) lazább szerkezetű, ezért általában olyan fajtákkal társítják, melyek tömöttebb állományt képeznek. Tarackoló. Nem szereti az alacsony nyírást.

Házikertbe ajánlott pázsitkeverékek

A sport keverékek jól bírják a taposást és viszonylag igénytelenek. Jellemző alkotójuk a bokros növekedésű a törpe vörös csenkesz  és a tarackos tippan. A pázsit keverékek taposás ellenállósága kicsit gyengébb, és több törődést igényelnek. Ezt a kiválasztásnál feltétlenül vegyük figyelembe. Mindkét gyeptípusban használják a Festuca arundinacea nádképú tippant, amely rosszul gondozva zsombékossá durvul.

Amit jó tudni:szárazsagtűrő fűmag
A strapabíróbb keverékekben a réti perje aránya minimum 20%.
Az angolperje aránya viszont 20% alatt legyen, kivéve, ha folyamatos öntözést tudunk biztosítani.
Fűmagkeverék vásárlásakor válasszunk olyan csomagot, amely feltünteti a benne előforduló keverékek összetételét, és arányát! Ha ismerjük az összetevőket, tudjuk, hogy mit várhatunk el a kiszemelt fűmag keveréktől.

 

gyep

The post Pázsitgyepet alkotó fűfajok appeared first on Kert Lap.

Gyöngyvessző

$
0
0

sziklai gyöngyvesszőA tavasszal, kora nyáron virágzó gyöngyvessző egyik legszebb kerti ékességünk. Leomló, fehér virágzuhatagú változatai természetes ünnepi girlandok. Igénytelen, és betegségekkel szemben ellenálló fajtái a legkedveltebbek.

Gyöngyvessző bemutatása

A rózsafélék családjába, (Rosaceae), a gyöngyvesszőfélék alcsaládjába (Spiraeoideae) tartozó legnagyobb nemzetség a gyöngyvessző (Spiraea) nemzetsége. Cserjék és félcserjék tartoznak ide. Hazánkban sziklai cserjéseket alkotó, alacsony termetű cserje a sziklai gyöngyvessző (Spiraea media) fordul elő vadon, gyakran egy méter magas, nehezen áthatolható bozótokat alkotva.

Kerti gyöngyvessző

A Kerti gyöngyvessző (Spiraea vanhouttei) 160-170 cm magas példányai több tíz évesek.  Tavasszal a fehér virágok uralják. Csaknem egy hónapon keresztül virágzik.  Napon, félárnyékban-árnyékban, silány talajon is megél. Szárazságtűrése közepes. Virágzás után az új növekményeket mintegy felére vágjuk vissza ifjító metszés esetén.  Virágos sövény kialakításához is elvirágzás után metsszük meg, hogy a következő évi virágrügyeket hordozó hajtásokat kinevelhesse. Ültethetjük szoliterként, sövénynek és cserjefoltba is.

kerti gyöngyvessző

Néhány kedvelt fajtaSpirea vanhouttei 'Renaissance'

Spiraea vanhouttei 'Pink Ice'A Spiraea X vanhouttei ‘Pink Ice’ különlegessége rózsaszín, krémfehér, zöld színben tarkálló lombozata, amely nyár derekára egyöntetű zöldre változik.

A Spiraea X vanhouttei  Renaissance‘ legfontosabb előnye, hogy levélkártevőkkel szemben ellenálló. Őszi levélszíne narancs-vörös. Tömegesen ültetve rendkívül mutatós.

A Spiraea X vanhouttei  Snow White‘ talán a legformásabb fajta. Földig hajló ágazata miatt eléültetést nem igényel. Spiraea vanhouttei 'Snow white'Kártevőkkel szemben ellenálló. Nyári lombszíne élénkzöld, őszi levélszíne sárga. Napos helyre való.Spiraea x cinerea 'Grefsheim' Tömeges kiültetésben rendkívül mutatós.

A Spiraea X vanhouttei  Golden Fountain‘  aranyló, földig omló lombozata miatt kedvelt. Napos helyre ültessük.

A hamvas gyöngyvessző, Spiraea x cinerea ‘Grefsheim’, 1-1,5 méter magasra növő cserje. Bókoló ágrendszerű. A hajtás teljes hosszában berakódik virágokkal. Talajtakaró félcserje. Gömbkoronájú fák alá ültethető. Négyzetméterenként 2-4 tő ajánlott. 3-5 évente 10-15 cm magasságig visszametszhető ifjító metszéssel. Egész évben telepíthetők a konténeres növények.  Nyírott, vagy nyíratlan sövénynek is kiválóan alkalmas.

Spiraea x cinerea Grefsheim

 

The post Gyöngyvessző appeared first on Kert Lap.

Nőszirom a sziklakertben

$
0
0

nőszirom a sziklakertbenIgazi tavaszi szépségei az észak orchideái, a nőszirmok. extravagáns virágaik erkélyek, dézsák kerti virágágyak, szegélyek és különösen sziklakertek dísze. Ezek a hagymagumós vagy gyöktörzses növények  különleges virágaik miatt kedveltek.  Nem árt, ha tudjuk, hogy a francia királyi címerében elhíresült Bourbon liliom is valójában nőszirom. A stilizált íriszekkel telehintett zászlót 1789-ben váltotta fel a francia forradalom trikolorja.

Nőszirom nemzetség

A nősziromfélék családjába (Iridaceae) tartozó nőszirom (Iris sp.) nemzetségbe tartozó évelők eltérő méretű, szerteágazó rizómával rendelkező növények. A szár hengeres vagy lapított. A hosszabb vagy rövidebb, lándzsás levelek néha sarló alakban görbültek, és váltakozva helyezkednek el a száron. A három hátrahajló és három felálló lepelcimpája teszi különlegessé a virágot. A fajtól függően színük a halvány sárgától egészen a sötét kékig, bordóig változik. A termés hosszúkás tok. A magvak lapítottak vagy gömbölydedek. A tudományos név a görög mitológiából ered, az aranyszárnyú hírvivő és szivárvány istennő, Iris istennő után.

Sziklakerti nőszirom ajánlat

A sziklakerti nőszirmok közül a leggyakoribb az apró nőszirom (I. pumila). A 10-15 cm magas növény korán nyíló virágaival hívja fel magára a figyelmet. Ez a gyöktörzses, szakállas nőszirom csokrosan ültetve a sziklakertek ékessége. A lepellevelek közepén látható szőrképletek miatt kapták az ilyen nősziromok a szakállas nőszirom nevet. Talaj iránt nem különösebben igényes, az egyik legkevésbé vízigényes faj. Hazánkban is honos, védett növény. Tőosztással szaporítható, fiatalítható.

apró nőszirom

Szintén jól mutat a sziklakertekben a hazánkban igen gyakori, 60-100 cm magasra növő kerti nőszirom (I. germanica), amely szintén a szakállas nőszirmok közé tartozik. Májusban virágzik. Szárazságtűrő, talajban nem válogat. Szegélyként, előkertekbe is gyakran ültetik. A gyöktörzses kerti nőszirmok kötött talaját kaviccsal lazíthatjuk, nem túl mélyre ültessük a növényeket, mert mélyre ültetve nem virágoznak.

kerti nőszirom

balkáni nősziromA rizómás, arasznyi, kissé terjedő  balkáni nőszirom (I. reichenbachii) a Balkán hegyi lejtőiről származik. Sárga virágai a hatáscsúcson kettesével fejlődnek. Meleg, napos fekvésbe, kavicsos, laza talajba való. Kitűnő, gondozást nem igénylő sziklakerti növény.

A nőszirmok másik csoportjába tartozó hagymagumós nőszirmok közé sorolják a Juno nőszirmokat. Ezek a nőszirmok, bár kinézetükben rendkívül hasonlóak a nőszirmokhoz, egy másik nemzetség, a Juno nemzetség tagjai. Nevüket Leopold Trattinik osztrák botanikustól kapták, aki 1817-ben Saturnus római istenség leányáról, Juno-ról nevezte el az új nemzetséget. Napjainkban mintegy ötven fajukat ismerik. buharai nőszirom

A 40 cm magasra növő buharai nőszirom (Juno bucharica) sárga és fehér virágai szintén mutatós sziklakerti díszek. Április-május hónapokban virágzik. Közép-Ázsiából származik. Téltűrő, a semleges vagy kissé meszes talajokat kedveli. napfényre való. Csoportosan ültethető sziklakertbe, sziklapadka mélyedésébe.

török nősziromHagymagumós nőszirmok a török nőszirom (I. danfordiae)  már februárban nyílik, laza talajon akár sziklakertben, akár máshol csoportosan mutat jól. Hagymagumós növény. Sok fiókhagyma képzésére hajlamos. Ajánlatos a többi nősziromnál mélyebbre ültetni, hogy a hagymák megőrizzék virágképességüket.recéshagymájú nőszirom

A recéshagymájú nőszirom (I. reticularis) a Kaukázusban, Irakban, Iránban, Törökországban honos. Az intenzív kék színű változatok a legkedveltebbek, a külső lepellevél jellegzetes sárga rajzolatú. Gondozást alig igényel, öntözni nem szükséges. Semleges vagy kissé lúgos kémhatású talajba ültessük. Sziklakertbe, ablakládába, csoportosan ültetve a legmutatósabb.

The post Nőszirom a sziklakertben appeared first on Kert Lap.

Viewing all 144 articles
Browse latest View live